Lattmann Tamás arról is beszélt, hogy az eljárás elején vagyunk, és még az első szakasz végéig sem fogunk eljutni, mert ahhoz a parlament 2/3-os többsége mellett az Európai Tanács 4/5-ös többsége is kell. A második szakaszban pedig ahhoz, hogy már szankciókról beszéljenek, a parlament 2/3-os többsége mellett a tanács egyhangú döntésére is szükség lenne, így tehát prognosztizálhatóan nem fogunk eljutni szankciókig – tette hozzá.
A Századvég Alapítvány szerint is a tervezet jelenlegi formájában csak Rui Tavares egyéni véleményének tekinthető – noha annak politikai jelentősége nem elhanyagolható. Az ügy politikai jelentőségétől viszont eltérő a jogi megítélhetőség kérdése. Az uniós jog szempontjából önmagában ennek az eseménynek nincs jelentős jogi következménye – írja közleményében a Századvég.
Az alábbi ábrán a Századvég Alapítvány az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkén alapuló jogi eljárás folyamatát mutatja be.
Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a Tavares-jelentés „egy nagyon súlyos dokumentum”, amelyben Rui Tavares portugál EP-képviselő ajánlásokat fogalmaz meg a magyar kormány számára. Az első rész sok ténybeli tévedést, érvek nélküli csúsztatást tartalmaz, utána pedig olyan, precedens nélküli ajánlásokat tesz, amelyekre az Európai Unió történetében még nem volt példa.
Győri Enikő hangsúlyozta: ez közvetlen beavatkozás olyan ügyekbe, amelyek nem uniós kompetenciák, ugyanis nem Brüsszelben döntenek arról, hogy milyen legyen a magyar alkotmány, vagy miként működjön Magyarországon a kormány, az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés. Kiemelte: a kabinet hisz az európai értékekben és elvekben, amit a magyar alkotmány is tükröz.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!