Hiteltelennek ítélte a horvát bíróság, ezért vetette el Mihail Gucerijev orosz üzletember vallomását arról, hogy tőle származik a kenőpénz, amelyet a horvát hatóságok gyanúja szerint a Mol elnök-vezérigazgatója fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek – derült ki az exkormányfő ügyében tavaly született elsőfokú bírósági döntés a Magyar Nemzet birtokába került 200 oldalas indoklásából. Az orosz üzletember azt állította, ő utalt a ciprusi cégein keresztül ötmillió eurót az ügy koronatanúja, Robert Jezic svájci székhelyű cégének (Dioki). Cserébe azt szerette volna elérni, hogy a Sanader táskás embereként számon tartott Jezic lobbizzon a kormányfőnél az Adria-kőolajvezeték program érdekében.
A horvát bíróság úgy értékelte, az orosz üzletembernek nem volt köze a tranzakciókhoz, vallomást csak azért tett, hogy védje jó barátját, Hernádi Zsoltot. Indoklásukban foglaltakkal ellentétes következtetésre jutottak a magyar hatóságok. Mint arról a Heti Válasz beszámolt, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) feltárta a kenőpénz mozgásának hátterét, mielőtt 2012-ben bűncselekmény híján megszüntette az eljárást. Kiderült, a két, állítólagos kenőpénz-közvetítő érdekeltség Robert Jezic állításával szemben nem Hernádié, és nem is a Molé, hanem a 17. leggazdagabb oroszként jegyzett Mihail Gucerijevé volt.
Ismeretes, a horvát hatóságok gyanúja szerint a Mol elnök-vezérigazgatója 2009-ben két ciprusi társaságon keresztül fizette le az akkori horvát kormányfőt, az azóta nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt Ivo Sanadert, hogy a Mol megszerezhesse az INA testvércég irányítási jogát.
A magyar üzletembert is érintő ügyben egyébként Jezic beszámolója alapján indult Horvátországban nyomozás. Jezic a Sanader-ügyben vádalku részeként hívta fel az állítólagos Mol–INA-kenőpénzre a horvát hatóságok figyelmét, mivel a volt horvát kormányfővel együtt egy másik büntetőeljárásban maga is vádlott. A horvát sajtóban HEP–Dioki néven ismert büntetőper tényállása szerint Jezic kérése Sanader miniszterelnöksége idején közbenjárt a későbbi koronatanú érdekében, s elérte, hogy cége ingyen kapja az áramot a horvát áramszolgáltatótól (HEP).