Erről fog szólni az Országgyűlés tavaszi munkája

Az újabb rezsicsökkentésről és a paksi bővítésről is tárgyalhat az Országgyűlés a tavaszi, négynapos ülésszakon.

MD
2014. 02. 02. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az áprilisi választásig várhatóan összesen csak négy napot ülésezik az Országgyűlés. A Ház a hét elején egy kétnapos, majd csütörtökön és a következő csütörtökön egy-egy külön ülést tart, a képviselők ez idő alatt – hétfő kivételével – háromszor interpellálhatják a kormány tagjait.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődik az ülés. A házirend alapján a frakciók – a kormányfői beszéd hosszúságától függően – 5-8 percben reagálhatnak az elhangzottakra. Ezután a képviselők kétharmados többséggel megválasztják a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját. A testület létrehozásáról decemberben döntött a Ház, a jelölés határideje péntek délután volt.

A testület öttagú lesz, a további két tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter nevezi meg. A bizottságban olyan ember foglalhat helyet, aki jogi vagy társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik, és nem töltötte be a 18. életévét a titkosszolgálatok 1990. februári átszervezéséig, azaz most nem idősebb 42 évesnél.

A parlament honlapján elérhető házelnöki napirendi javaslat vasárnap délben még nem tartalmazta, de az Országgyűlés hétfőn napirendjére veheti a paksi erőmű bővítésének tárgyalását is. A kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek az erről szóló egyezmény szövegét.

A Ház honlapján egyelőre szintén nem szerepel, de Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap bejelentette, hogy a kormánypárt benyújtotta a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot, és a tárgyalása már hétfőn megkezdődhet.

A tervek szerint kedden döntenek két, Áder János köztársasági elnök által visszaküldött törvény újbóli elfogadásáról. Az egyik a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépést célozza, ezzel kapcsolatban az államfő több kifogást is megfogalmazott november elején, de az őszi ülésszakban már nem módosították. A másik a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló jogszabály, amelynél a köztársasági elnök azt ellenezte, hogy a Nemzet Művésze-díjat jogerősen elítélt alkotók is megkaphatnák.

A kétnapos ülésen várhatóan megvitatják a kollektív befektetési formákról és a bizalmi vagyonkezelőkről szóló kormányzati előterjesztéseket és több nemzetközi szerződést.

Csütörtökön a képviselők várhatóan megválasztják a Független Rendészeti Panasztestület új tagjait, valamint döntenek az országgyűlési törvényhez és az új házszabályhoz érkező módosító indítványokról. A ciklus utolsó parlamenti ülése a tervezett napirend alapján február 13-án lesz, ekkor várható zárószavazás a még folyamatban lévő törvényjavaslatokról, köztük a tavaszi választás után hatályba lépő új házszabályról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.