A fővárosiaknak joguk van látni, hogy miként gazdálkodik a főváros a pénzükkel. Ha a főpolgármester úrnak nincs mit takargatnia, akkor az élére állhat a vizsgálatoknak, és fél év után végre elindulhat valami
– fogalmazott.
Lehoczki Ádám, a kormánypártok képviselője felszólalásában kiemelte, véleménye szerint az önkormányzat rosszul gazdálkodik a budapestiek pénzével.
Karácsony Gergely reakciójában arról beszélt, hogy mindig is támogatta az átvilágításokat és a bizottságokat, hiába nem térül meg anyagilag. Elmondta, hogy a parkolás kapcsán, ha tudta volna, lebeszélte volna a Brandet erről.
Ha ez a legnagyobb találat, akkor ez azt jelenti, hogy jól átmentünk a teszten
– fogalmazta meg véleményét. A jogtalanul kifizetett prémiumok kapcsán a főpolgármester a főváros azon szabályozására hivatkozott, hogy ha teljesülnek a kritériumok, akkor azokat ki kell fizetni, majd pedig hangulatkeltésnek nevezte a Brand-ügyet ahhoz képest, hogy jelenleg milyen pénzügyi helyzetben van a főváros, és Budapest szolidaritási hozzájáruláson keresztüli kivéreztetéséről kezdett el beszélni.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!