Szijjártó Péter elmondta, ki lehet a lukoilos kőolajszállítás leállítása mögött
A külügyminiszter szerint Brüsszel arcul köpte a demokráciát és semmibe vette a népakaratot.
A külügyminiszter szerint Brüsszel arcul köpte a demokráciát és semmibe vette a népakaratot.
Ezzel hatvan önkormányzati tűzoltóságot fejlesztenek.
A korábbi olimpiai ezüstérmes birkózó is reagált Hámori Luca túl magas tesztoszteronszint miatt korábban kizárt ellenfelére.
A külügyminiszter szerint Brüsszel arcul köpte a demokráciát és semmibe vette a népakaratot.
Ezzel hatvan önkormányzati tűzoltóságot fejlesztenek.
A korábbi olimpiai ezüstérmes birkózó is reagált Hámori Luca túl magas tesztoszteronszint miatt korábban kizárt ellenfelére.
A madarak a mályvádi árvízi szükségtározó alsó megnyitásánál fészkelnek.
Az sem mindegy, hogy milyen taxiba szállunk.
Feljelentésre készülhet a nemtörődöm gazda.
Csehországban nem volt Gyurcsány–Bajnai korszak, feltehetőleg ezért állnak jobban a gyermekvállalásban.
Brutális.
A MET korábban jogsértő módon nem fizette be az alkalmazottai egy része után a közterheket, illetve huzamosabb ideig nem fizette az általa igénybe vett közüzemi szolgáltatások díjait sem.
A magyar püspökök közül ő volt az egyik legismertebb közéleti szereplő.
A vásárlók sokszor nem tudják leadni a palackokat, mert a berendezések megteltek vagy egyáltalán nem működnek.
A tiltakozás oka, hogy a lakók tapasztalati szerint a jelenleg már meglévő köztéri bútorokat nem az állandó lakosok használják, hanem leginkább a tivornyázó egyetemisták.
Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Az uniós országok élelmiszerbiztonsági ügynökségei javasolják 13 hatóanyag jogi szabályozását az Európai Bizottságnak.
Kilencvenkét évesen érte a halál.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság csalás vétsége miatt folytat eljárást.
Valószínűleg Brüsszellel egyeztették a magyar energiabiztonságot súlyosan veszélyeztető lépést.
Négy évvel ezelőtt a német bíróság jogerősen hat és fél év szabadságvesztésre ítélte kábítószer és pszichotróp anyagok kereskedelme miatt a férfit.
A kérdőívet kitöltők 86 százaléka elégedett a kormányzati ügyfélszolgálatok szolgáltatásaival, 79 százalékuk szerint pedig az elmúlt időszakban javult az ügyintézés színvonala.
Éves összevetésben a magyar vágósertés termelői ára több mint tíz százalékkal volt alacsonyabb júliusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A legfőbb ügyész az Európai Parlamenthez fordult Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése érdekében.
Kerülni kell, a mentés idejére lezárták a környéket.
Többen pártpolitikusként érkeztek, függetlenként távoztak a politikából.
Egyelőre az Egyesült Királyságban tombol az új TikTok-őrület.
Szóval ősz van.
Fogható méretű halakról van szó.
A település vezetése figyelmeztet.
Ukrajna két és fél éve élet-halál harcot vív az oroszokkal, ám továbbra is az a legfőbb gondjuk, hogyan tegyék még inkább pokollá a semmiről sem tehető nemzetiségeik életét.
Gálné Dignisz Éva szigetcsépi borásszal beszélgettünk az idei évjárat minőségéről, a borfogyasztási trendekről, valamint arról, hogyan lehetne a fiatalokat a borivás felé terelni.
Atlanta bajnoka jelentkezik elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség november 9-i közgyűlésén.
J. D. Vance ohiói szenátor, a Republikánus Párt alelnökjelöltje viszont arról beszélt, hogy Donald Trump stabilitást hozott a világba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.