Fura színe lett a Balaton vizének, és ez még csak a kezdet
Harminc éve nem volt ilyen.
Harminc éve nem volt ilyen.
Egyre többen javasolják az algafogyasztást.
Az influenzaszerű tünetek pár nap alatt elmúlnak.
A spanyol sportlapok szerint a legnagyobb sztárok is rendszeresen fogyasztanak algát, ami egyre népszerűbb tápanyagforrás a futballisták körében.
A fotoszintézis során a növények a napfény segítségével a vizet és a szén-dioxidot általunk is fogyasztható táplálékká alakítják.
Az elektronikai eszköz töltéséhez használt algák természetes módon, fotoszintézis útján gyűjtik az energiát a napból.
A sörfőzde szerint hatalmas az érdeklődés és a kíváncsiság a vásárlóközönség részéről.
Az algás vízben fürdőzés bőrkiütéseket, bőrpírt okozhat, ezért érdemes kerülni az alámerülést és lezuhanyozni az úszás után. Jelenleg jó a víz.
Az algák az emberi táplékok és az állati takarmányozás mellett kozmetikumok készítésére is hasznosíthatók.
Tavaly már meg se várták a nyár végét, idén még nem tudni, mikor „támadnak”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási forrás a nemzetgazdaságban: a tőke.
Hansi Flick alakulata ott lépett pályára, ahol a Barcelona második csapata és a női együttese szokott.
Tíz terrorcselekményt akadályoztak meg a választási helyiségekben.
A román hatóságuk szerint ötven percig tartózkodott a légterükben egy drón.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.