Látni kell Guardiola kirohanását a City drámai meccse után! + videó
Kulcsmérkőzések állnak a bajnoki címvédő előtt, amely a négy döntőre fókuszál.
Kulcsmérkőzések állnak a bajnoki címvédő előtt, amely a négy döntőre fókuszál.
A Manchester United egykori kiválósága szerint a birminghami csapat ész nélkül kezdett el játszani.
Vilmos herceg együtt élt a mérkőzéssel.
A birminghamiek közel voltak a csodához!
Több tízezer szurkoló fogja buzdítania a sárga-feketéket, de így is nehéz lesz ledolgozniuk a hátrányukat a katalán sztárcsapat ellen.
Ritkán látható olyan őszintén emberinek a brit trónörökös, mint a PSG–Aston Villa mérkőzés alatt.
A két csapat szurkolói egy párizsi bárban estek egymásnak és székeket is bevetve összeverekedtek.
Az angolok 6-1-es összesítéssel ütötték ki az FC Bruges csapaptát a BL nyolcaddöntőjében.
Az angol edző helyzete már hónapok óta egyre bizonytalanabb volt, és végleg búcsúzott a liverpooli legenda.
Szoboszlai nagyon mérges volt Darwin Núnezre, aki kihagyhatatlan helyzetben hibázott el az Aston Villa elleni bajnokin.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sehol Európában nincs olyan otthonteremtési hitel, ahol egyhavi albérleti díj összegéért saját lakáshoz juthatsz. Mutatjuk a részleteket!
Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
A pankrátorlegenda ingatlanából legalábbis semmi nem jut neki.
Videón rögzítették durva balesetet, sokan megsérültek.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.