„Egyszerre látható múlt, jelen és jövő” – elképesztő légi bemutatóval készül szerdára a honvédség
Olyan repülőgépet is bemutat majd a honvédség, amelyet civil ember nemigen láthatott még.
Olyan repülőgépet is bemutat majd a honvédség, amelyet civil ember nemigen láthatott még.

Igazi hagyományőrző érdekességek lesznek.

Több mint 45 ezer fény- és pirotechnikai effekt lesz az augusztus 20-i nagy tűzijátékon Budapesten.

Akiknek nincs vagy rossz a hazájuk, azokhoz nincs közünk, mert nem is lehet.

Amerikában is felkeltette az érdeklődést a budapesti produkció.

Sorsunk és feladatunk, hogy megőrizzük és gyarapítsuk azt a mérhetetlen mennyiségű szellemi és kulturális értéket, amelyet ezer év alatt gyűjtött és gazdagított az előttünk járó nemzedékek sora.

Idén is érdemes lesz kilátogatni az államalapítás és Szent István ünnepére.

Reménykedhetünk a jó időben az esti tűzijáték idejére.

Az augusztus 20-i ünneplő sokaság országszerte Novák Katalin köztársasági elnök székesfehérvári mondataira tett tanúbizonyságot.

A budapesti rendezvények a legnagyobb rendben zajlottak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.