Brüsszel már a saját adatait sem tudja úgy csavargatni, hogy azokból ne látszódjanak a magyar kormány eredményei
Az Eurostat legfrissebb számai sallangoktól mentesen mutatják be a kormány eredményeit.
Az Eurostat legfrissebb számai sallangoktól mentesen mutatják be a kormány eredményeit.

Hatvan százalékkal többen vonatoznak.

A második legkedvezőbb helyen vagyunk a vásárlóerőt vizsgálva, miközben a cseheknek és a lengyeleknek a legfájóbb a kiadás.

A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.

Az Eurostat adatai alapján számos európai ország szegénységi mutatója rosszabb a miénknél.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

A legtöbb ukrán menekült Németországban él.

Az elmúlt években Európa-szerte jelentősen romlott a gyerekvállalási kedv, nálunk kisebb a romlás, ami nagyban köszönhető a magyar családtámogatási rendszernek.

Jelentős eredményeket ért el a szegénység felszámolásában a kormány – mutatott rá a Nézőpont.

Magyarország a 9. helyen áll az EU27-ek között a teljes termékenységi arányszám tekintetében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az adatszivárgási botrány kapcsán nincs olyan mondata a Tisza Pártnak, amelyet ne cáfoltak meg napokon belül vagy ők maguk, vagy a napvilágra kerülő tények.

Felvetődött, hogy az ukrán hadsereg szándékosan nem védi megfelelően az energetikai infrastruktúrát azért, hogy később nagyobb helyreállítási összegek érkezzenek.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Japán katonai választ mérlegelhet.

A döntés nyomán a burgaszi olajfinomító, a benzinkúthálózat, a repülőgépüzemanyag-gyártó és az adóraktárak működése 2026. április 29-ig zavartalan maradhat.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.

1993-ban a világ egyik legjobb csapata hihetetlen körülmények között maradt le a vb-ről – a felét már „megcsinálták” a portugálok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.