Dráma a Girón: az összetettben vezető bringás koronavírusos lett
Az élen álló holland Remco Evenepoelnek be kellett fejeznie az országúti kerékpáros-körversenyt.
Az élen álló holland Remco Evenepoelnek be kellett fejeznie az országúti kerékpáros-körversenyt.

Több millió néző számára marad örökre emlékezetes, amikor a martonvásári Szent László Huszáregyesület öt tagja vágtatott a mezőny mellett.

Az ausztrál Jai Hindley (BORA–hansgrohe) nyerte meg az olasz kerékpáros-körversenyt.

Az összetett verseny 51. helyén álló magyar bringás nem beszél mellé, elégedetlen a teljesítményével.

A kerékpárversenyzők a híres magyar vendégszeretetből kaptak ízelítőt, szinte kivétel nélkül áradoztak a magyarországi szakaszok hangulatáról.

Csiki Botond vicekapitány árult el kulisszatitkokat az emlékezetes akcióról.

A Giro d'Italia huszonkét csapata közül tizennégy itt marad nálunk, világsztárok indulnak a Tour de Hongrie-n is.

A baloldali többségű frakció 2019 óta a sokadik olyan döntést hozta, amely komoly veszteséget okoz a városnak.

Részletesen is ismertették a 2022-es Giro d’Italia magyarországi három szakaszának útvonalát.

Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a járvány miatt a viadalt őszre halasztották és Olaszországban rendezték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.

Lapunk két, az óbudai polgármesterre valló gyanúsított vallomását is megszerezte, akik feltárták a hatóság előtt, hogyan működött a III. kerületi pénzszivattyú.

A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.

Kórházba szállították, de belehalt a sérüléseibe.

A csatorna elnöke nemrég lemondott.

A lassítás nélkül is látszott a szabálytalanság.

Evan Ferguson a jelenlegi selejtezősorozatban szerzett négy ír gólból hármat jegyzett.

Mégis van, aki csomót keres a kákán – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.