Almási Tamás a diktatúrában elítélt vendéglátósról forgatott
Koncepciós perben ítélték el a vendéglátóst a diktatúra idején.
Koncepciós perben ítélték el a vendéglátóst a diktatúra idején.
A rendszerváltás előtt az elvtársak már beengedték ezt a nyugati multit.
Még ma sem tudjuk, hányan haltak meg – mérvadó becslések szerint jóval több mint százan! –, és a háborús bűntett valódi felelősei is ismeretlenek és büntetlenek maradtak.
A mindinkább ködbe veszőnek tűnő Kádár-rendszerben működött a MÚOSZ újságíró-iskolája.
Már 1956 novemberében, a szabadságharc leverésének másnapján versenyfutás indult a párt számára megfelelő fogalmak kanonizálásáért.
Joó Sándor tiszteletes tiszta beszéde választ ad arra, mi vonzotta a híveket egy tanulatlan pártkáderek által meghatározott korszakban.
Egy hamis mítosszal igyekszik leszámolni Sebes Gábor publicista. Új könyvének címe: A Nagy Imre-mítosz – Mese a jó kommunistáról.
Az egykori NDK-részegységek lemaradása nem szűnt meg, legfeljebb néhol átalakult.
Negyvenéves Hoboék első nagylemeze, az első album a Kádár-rendszerben, amelyet az újságírók keményen kritizálhattak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor és a Fidesz mindig nagyon jól tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz és megtalálni a magyar érdekérvényesítés módját.
A Liverpool magyarjai közül csak Szoboszlai került be a kezdőcsapatba. Cikkünk folyamatosan frissül!
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
The cooperation between the two ministries will cover the period from 2025 to 2030, Mr. Hanko announced at Baile Tusnad (Tusvanyos).
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.