Fegyelmezetlen énekesek, ötlettelen dalcímek
A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) a hatvanas években szinte évről évre várhatta a szigorú minisztériumi revizorok vizsgálódását.
A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) a hatvanas években szinte évről évre várhatta a szigorú minisztériumi revizorok vizsgálódását.
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1976 decemberében adták át a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagyüzemét.
Bors Jenő MHV-igazgató nagyobb cenzurális hatalmat akart magának és intézményének.
A pártállami ideológia jegyében a kis kiadókat államosították, és létrehoztak belőlük egy nagy állami monopolcéget.
A Kádár-rendszerben monopolhelyzetben lévő Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV) jogosan tekintette a zenészszakma túlnyomó többsége cenzurális hatalomnak (is).
A rendszerváltozás a hazai lemezkiadásban a multinacionális cégek megjelenésével fejeződött be.
Az MHV történetében a rendszerváltás – talán némiképp meglepő módon – már a nyolcvanas évek közepe felé megkezdődött.
A lemez készítésekor alkalomról alkalomra újabb és újabb dalokat mutatott a zeneszerző, amikre először szöveg nélküli halandzsával énekeltek.
Többen elismerték, hogy a Kádár-rendszer hivatalnokai közül Bors Jenő még a felvilágosultabbak közé tartozott.
Kitűnő példája volt mesterkedéseinek az, ahogy a neki útjában lévő zenei rendezőt ellehetetlenítette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik a madridiaknál a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Irán legfelsőbb vezetőjének egyik főtanácsadója figyelmeztetett.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Irán legfelsőbb vezetőjének egyik főtanácsadója figyelmeztetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.