Erősen csökkent az olajár
Közrejátszott az esésben az is, hogy megugrott Líbia kitermelése.
Közrejátszott az esésben az is, hogy megugrott Líbia kitermelése.
Háború előtti szinteken a fekete arany, az esés közel harminc százalék a csúcshoz képest.
Az első sokk elmúltával magukhoz tértek a tőzsdék, az olajár is nagyot zuhant.
A világjárvány harmadik hullámának végén a fogyasztás is közelítette már a járvány előttit.
A tőzsdék és a kriptodevizák is zuhantak. Mindez érett már, de elemzők az új vírusvariánst okolják.
A rubel a legutóbbi vágást követően stabil maradt, noha csak magas kamattal lehetett megvédeni.
Ezúttal a befektetőknek köszönhetően süllyedt igen mélyre a legközelebbi szállítású WTI-olaj ára.
Véget ért az OPEC és Oroszország által vállalt kitermelés-visszafogás, így mindenki annyi olajat ad el, amennyit akar és tud. Szaúd-Arábia árháborúba kezdett, hatalmasat zuhant az olajár.
Megtörtént, amit senki nem gondolt volna: a Brent típusú olajat olcsóbban lehet megvenni a világpiacon, mint a múlt havi, szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen elkövetett támadások előtt. Hogyan lehetséges ez?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hamis vádakkal illették az egészségügyi államtitkárt, emiatt pereket helyezett kilátásba.
Az MCC Feszt keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Alapjogokért Központ és latin-amerikai partnerei az Európai Unió globális ideológiai nyomásgyakorlásáról és a nemzetközi konzervatív szövetségek fontosságáról beszéltek.
Országos szintű átfogó kivizsgálást indított az olasz belügyminisztérium olyan kiskorúak felderítésére, akik érdeklődést mutatnak terrorszervezetek iránt.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Tisza Pártnál nem szeretik, ha valaki bemutatja a valóságot róluk.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Tisza Pártnál nem szeretik, ha valaki bemutatja a valóságot róluk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.