Az új NOB-elnök elvette Egerszegi Krisztinától az egyik féltett kincsét
A NOB új elnöke 2008-ban megdöntötte ötszörös olimpiai bajnoknőnk 1991 óta fennálló világcsúcsát 200 háton.
A NOB új elnöke 2008-ban megdöntötte ötszörös olimpiai bajnoknőnk 1991 óta fennálló világcsúcsát 200 háton.
A Tokióban a női kajak négyessel aranyérmes Hadvina Dóra nem vívódott, érezte, hogy be kell fejeznie a sportolást.
Szilágyi Áron az Achilles-műtétje után egyre jobb állapotbab van, a tervei szerint májusban már újra versenyezne.
A tizenegy tag úgy döntött, Sákovicsné Dömölky Lídia legyen Keleti Ágnes utódja a testületben.
A 75 éves egykori bokszoló agyi infarktussal került kórházba, az orvosi beavatkozásnak köszönhetően az állapota stabil.
Samyuktha Narayanan már az anyatejjel szívta magába a sportág minden csínját-bínját, nagy álma, hogy olimpiai bajnok legyen.
Az év második napján megérkezett a hír, amelynek talán soha nem kellett volna megérkeznie.
Az ötszörös ötkarikás aranyérmes tornász egy héttel száznegyedik születésnapja előtt hunyt el.
Nem kérdés, hogy a 2024-es esztendő Siklósi Gergely életének legfontosabb éve.
A királykategória jelenlegi uralkodója egyengeti innentől kezdve a párizsi olimpia középsúlyú aranyérmesének, Olekszandr Khyzhniaknak az útját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hatalmas kárókat okozhat, ha megvalósul a főpolgármester terve.
Deutsch Tamás kemény üzenet küldött Brüsszelnek.
A cégek a fennmaradó forrásra áprilistól is jelentkezhetnek novemberig vagy a keretösszeg kimerüléséig.
Az árréscsökkentés – ahogy a rezsicsökkentés sem – nem humbug, pénz marad a magyar emberek, családok zsebében.
A négyszeres világbajnok szomorúan vette tudomásul, hogy a csapata lefokozta Liam Lawsont.
Bajban Brüsszel terve, az emberek nem akarják a váltást.
A Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram indulása óta már több mint kétszáz sportoló vehette át a diplomáját, jelenleg pedig 62 élsportolónak finanszírozza a tanulmányait.
A négyszeres világbajnok szomorúan vette tudomásul, hogy a csapata lefokozta Liam Lawsont.
Bajban Brüsszel terve, az emberek nem akarják a váltást.
A Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram indulása óta már több mint kétszáz sportoló vehette át a diplomáját, jelenleg pedig 62 élsportolónak finanszírozza a tanulmányait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.