Moszkva és Peking kapcsolata rendíthetetlen
Vang Ji részletesen ismertette Kína elvi álláspontját a béke és a tárgyalások előmozdításával kapcsolatban.
Vang Ji részletesen ismertette Kína elvi álláspontját a béke és a tárgyalások előmozdításával kapcsolatban.
A közösségi oldalakra felkerült felvételeken először csak a füst látható. Végül néhány másodperc alatt omlik össze a híd.
Húsz vállalat és kutatóintézet indította el modelljeit a versenyen.
Az orvosok és az edzők sem javasolták, hogy versenyezzen, de rajthoz állt, és behozta ezüstre a kínai váltót.
Péntektől vasárnapig a kínai fővárosban rendezik meg a rövid pályás gyorskorcsolyázók világbajnokságát.
Az új globális egységfront.
Jelenleg Magyarország az Európába irányuló kínai beruházások első számú célpontja.
Az eseményen Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója mutatja be az intézmény munkáját.
A magyar miniszterelnök sehol nem állította, hogy az unió képviseletében tárgyal.
Orbán Viktor világpolitikai tényező, európai riválisai tátott szájjal figyelik tárgyalásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.