Már külföldön is keresik Portik Tamás fiát
A férfi elmenekült a börtön elől.
A férfi elmenekült a börtön elől.

A szálak Portik Tamás és emberei irányába vezethetnek.

A Fenyő-gyilkosság ügyében jogerősen elítélt egykori médiavállalkozó börtönbe vonulása előtt interjúk sorában hangoztatta ártatlanságát, de érdemes rávilágítani arra is, mi alapján döntött a bíróság.

Az egykori médiamogul szerint a bosszúállás abszurd dolog.

Kovács Lajos szerint mindegy, hogy mennyi idő telik el egy bűncselekmény óta, nem szabad soha feladni.

Az úszószövetség volt elnöke hét évet kapott, börtönbe kell vonulnia.

Hiába született meg ma a másodfokú, immár jogerős ítélet Gyárfás Tamás ügyében, az elítélt szabadon távozhatott a tárgyalóteremből. A szakjogász elmagyarázta, mi ennek az oka.

Perbeszédekkel folytatódott a Fenyő-gyilkosság másodfokú eljárása.

K. Gábort egy kíméletlen maffialeszámolás miatt ítélték el, de másodfokon két évvel csökkentették a büntetését.

Portik Tamás hosszú ideig az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda bűnözői kapcsolata lehetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Meredeken nőtt a menedékkérelmek száma.

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Senkinek a nyugdíja nem ér kevesebbet ma, mint 2010-ben.

Dejan Sztankovics hatvannégy tétmeccsen vezette az orosz csapatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.