Elindult az új ügyeleti rendszer Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is
Győrfi Pál: Jól működik az ellátás a betegek visszajelzései alapján.
Győrfi Pál: Jól működik az ellátás a betegek visszajelzései alapján.
Az utasforgalom felfutására számít a vasút társaság és arra, hogy nyáron kevésbé csökken a bérletvásárlók száma.
Minden eddigi konstrukciónál kedvezőbbek lesznek az új bérletek a közösségi közlekedésben – közölte a MÁV–Volánbusz.
A pápának a Szentséges Atya! címzés dukál, a királynak, a királynőnek és a királynénak a felséges, a királyi család többi tagjának a fenséges.
A főispáni tisztség nemes történelmi hagyományaink folytatója lehet.
Egy szó is nagy port tud kavarni.
Hazánk egész Európában az egyetlen, történeti alkotmányt is éltető ország.
Megváltozott titulusa kapcsán kérdezgette Tarnai Richárdot minap a Mandiner.hu.
Kedden fogadhatják el a képviselők a frakciópénzek új szabályozását is.
Zala vármegye ekkor még az ezeréves határral is érintkezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csak az induljon útnak, aki számára halaszthatatlan az utazás, és téli gumival van felszerelve a járműve – figyelmeztetnek.
A magyar miniszterelnök aktívan formálja a nemzetközi politikát – mondta el lapunknak Both Hunor, a Századvég vezető elemzője Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúja kapcsán.
A ruandai csapatok által támogatott M23 lázadószervezet pénteken elfoglalta Bukavu repülőterét.
A Kreml magas rangú tisztviselőkkel készül a megbeszélésekre.
A megjelenését követően már több százezren látták Tucker Carlson közösségimédia-oldalán a magyar miniszterelnökkel készült beszélgetést.
Bonyolult projekt kivitelezése kezdődött meg.
A támadót a londoni rendőrség őrizetbe vette. A férfi azért próbálta meg elégetni a Koránt, hogy így tiltakozzon a korábban Svédországban Salwan Momika ellen elkövetett gyilkosság miatt.
Egy jó kis kétfarkú összeröffenés „Visszacsatoljuk Trianont!” szlogenje ragadhatott meg az illusztris író emlékezetében.
Az ukrán elnök szerint Oroszországgal csak előre meghatározott feltételek mellett ülne tárgyalóasztalhoz.
Felkavaró videó a cikbben.
A gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük – közölte Rétvári Bence.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.