Varga: Azon vagyunk, hogy legyen megállapodás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei – közölte Varga Mihály.

PR
2012. 10. 26. 18:50

Jó IMF-megállapodás a cél

A tárgyalásoknak az a célja, hogy jó megállapodást kössünk – mondta korábban Orbán Viktor. „Olyan, túlzottan biztonsági lépéseket is elvárnak tőlünk, amelyekre szerintem nincs szükségünk, és ami nem jó az országnak” – tette hozzá.

Varga Mihály korábban elmondta, nem lenne helyes azt az üzenetet küldeni, hogy Magyarországnak nem fontos az IMF-megállapodás. Ugyanakkor a magyar gazdaság sebezhetősége jelentősen csökkent, és ha nem változik alapvetően a külső környezet jövőre, akkor nem lesz szüksége külső finanszírozásra.

Sajátságos módon sikersztorinak nevezte az IMF a 2008–2009-es térségbeli tevékenységét, ami hazánk esetében a nyugdíjak csökkentését, a közszféra béreinek befagyasztását, valamint a gyes és a gyed idejének lerövidítését jelentette. A Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette kormányok e diktátumokat gondolkodás nélkül végrehajtották. A második Orbán-kabinet ezzel szemben nem a megszorításokban látja a megoldást, hanem többek között a terhek szétterítésében.

2008-ban az IMF általános ijedségben volt a bankok miatt, ezért aztán Magyarországon is gyorsan meg kellett segíteni őket a kapott hitelkeretből – mondta el az MNO-nak Boros Imre közgazdász. A baj azonban nem volt akkora, mint azt az Állami Számvevőszék is megállapította, az első hitelrészlet gyors lehívása nem volt indokolt – jelentette ki Boros.

A 2008-ban kötött IMF-megállapodás nem kifelé vezette az országot a válságból, utána nagyon nagy gazdasági visszaesés következett – mondta el Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV Péntek8 című műsorában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.