Továbbra is nagyon népszerű Matolcsy programja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sokan érdeklődnek az olcsó hitel iránt, újabb százmilliárdok pörgethetik a gazdasági növekedést.

KA
2014. 03. 02. 18:25

Az OTP Bank eddig több mint 150 szerződést kötött az nhp második szakaszában. Az átlagos hitel nagysága elmarad az első szakasz átlagos hitelösszegétől. Az OTP szakemberei úgy vélték: az nhp első szakaszához képest, ha az indulás óta eltelt azonos időszakot nézzük, alacsonyabb érdeklődés tapasztalható a második program iránt, ennek elsősorban az az oka, hogy a vállalkozásokat nem köti az első fázisban meghatározott szoros időkorlát.

Emellett az is hatással lehet a lassabb felfutásra, hogy az nhp második szakaszában a hitelkeret 90 százaléka új hitelkihelyezésre hívható le, és a beruházások indításához szükséges feltételek biztosítása, dokumentáció összeállítása hosszabb előkészítést igényel. A program iránti keresletnek várhatóan lendületet ad majd a 2014–2020-as uniós források pályázatainak meghirdetése, így az OTP Bank a közeljövőben a beruházási hiteligények felfutására számít.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese egy a héten tartott szakmai konferencián úgy vélte: az nhp második szakaszában együttesen mintegy 400-500 milliárd forintot lehet kiközvetíteni a vállalkozásoknak. Az OTP eddig 4 milliárd forint alatti hitelt nyújtott a vállalkozásoknak a jelenlegi szakaszban. Korábban összesen mintegy 600 milliárd forint hitelkihelyezésre számított az OTP vezérigazgató-helyettese. Az ügyletek nagy része forgóeszközhitelre vonatkozik – tette hozzá. Wolf elmondta: az OTP Bank a jegybank növekedési hitelprogramja első szakaszában 97 milliárd forint hitelt helyezett ki.

A Budapest Banknál az nhp második szakaszában a szerződött állomány összege meghaladja a 10 milliárd forintot, amelyből 5 milliárd forint hitelt már folyósítottak. Az nhp első fázisához hasonló mértékű kihelyezésre számítanak a program második szakaszában is. A Budapest Bank a növekedési hitelprogram első szakaszában az MNB által a pénzintézet rendelkezésére bocsátott teljes keretösszeget, azaz 44 milliárd forintot a határidőre leszerződte. Összességében több mint 700 ügylet esetében kötöttek szerződést. A vártnál nagyobb volt az érdeklődés az új hitelek iránt, amelyek az első pillér 50 százalékát teszik ki. A bank célja az volt, hogy minél több vállalkozás részesüljön a kedvező forrásból, ezért a mikrovállalkozások számára is külön keretet biztosított.

Az új hiteleken belül a kis- és középvállalkozásoknál a beruházási hitelek vannak túlsúlyban, 65 százalékot tesznek ki, míg 35 százalék a forgóeszközhitelként igényelt összeg. A Budapest Banknál a mikrovállalkozások részére elkülönített keret esetében több mint 200 szerződés született, melyekből közel azonos a beruházási és a forgóeszközhitelek aránya (55 és 45 százalék).

Az UniCredit Bank Hungarynél az MTI-t arról tájékoztatták, hogy az első szakasz robbanásszerű hitelkereslete a második szakaszban nem érzékelhető, de a szerződések száma folyamatosan növekszik, az igények kiegyensúlyozottan érkeznek a pénzintézethez. A már folyamatban lévő ügyletek jelenleg a 10 milliárd forintos nagyságrendben mozognak.

A UniCredit Bank szakemberei úgy vélik: a növekedési program 2014 végéig elérheti a meghirdetett keretösszeget, azaz az 500 milliárd forintot. A felhasználás az év második felétől remélhetőleg jelentősebben megemelkedhet, ha megjelennek az új uniós támogatási lehetőségek, s megélénkül a beruházási kedv. A kihelyezések számát és volumenét az új lízingtermék indulása is növelheti – vélik az UniCreditnél.

A jegybank első növekedési hitelprogramja keretében folyósított 700 milliárd forint hitel 0,2-0,5 százalékponttal növelte a GDP-t, ehhez jön a másik keret mintegy 500 milliárd forintja, amelynek további 0,2-0,6 százalékpontos lehet a hatása – mondta korábban az MNB monetáris politikáért felelős ügyvezetője.

 

A programmal egyértelműen a kisebb vállalkozások kerültek előtérbe: a folyósított hitelek 70 százalékának összege 50 millió forint alatt maradt, a kis- és középvállalkozások számára ez jelentős kamatcsökkenést hozott, ami megtakarításként jelenik meg náluk – nyilatkozta korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Emellett a januári finomhangolás során könnyítették a vállalkozások részvételét a programban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.