Kiköltözési anomáliák

Felgyorsult és teljesen megváltozott a világ, ami lakhatási viszonyainkon is erősen érződik.

Felgyorsult és teljesen megváltozott a világ, ami lakhatási viszonyainkon is erősen érződik. A vérzivataros XX. század feldúlta a hosszú időn át organikusan fejlődő városokat és falvakat. Emberek százezrei kényszerültek faluról a városba, és sokan közülük – sajnos – parasztból proletárrá is züllöttek egyúttal. Történelmi kitekintő helyett azonban most nézzük csak a rendszerváltozás óta eltelt időszakot – más szempontból most is óriási változások zajlanak. A mobilitás felgyorsulásával – nyugati mintára – nálunk is elkezdtek felduzzadni az agglomerációk.

Salamin Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke korábbi interjúnkban azt mondta: „Nyilvánvalóan nem lehet elvitatni az emberektől azt az igényt, hogy szeretnének zöldebb, egészségesebb környezetben élni. Azonban ennek nem biztos, hogy az egyetlen és legjobb módja a kiköltözés a nagyvárosból egy faluba vagy kisvárosba. Ha ez tervezetlenül zajlik, az nagyon sok káros következménnyel jár. Például azzal, hogy az a település, amelyet sokan azért szerettek, mert falusias, tiszta, természetközeli, jó levegőjű, idővel túlzsúfolttá válik, ahol sorra megszűnnek ezek a természeti, környezeti értékek.” Márpedig az utóbbi évtizedekben éppen ennek vagyunk tanúi. A Budapest környéki települések lakossága – ritka kivételektől eltekintve – megkétszereződött, sőt megháromszorozódott. Kistelepülésekből kisvárosok, kertvárosi részekből már-már betondzsungelek lettek.

A duzzadó létszámot sok helyütt azért tudták kezelni, így természetes módon fejlődött a település. Ám számos rossz példát látni, a legnagyobb baj pedig a mentalitással van. A város zaja, bűze és tömege elől menekülő családok egy része megtalálta helyben a számítását, a természetközelibb, valamelyest önellátóbb életet. De nagyon sokan a városi életüket élik tovább – egykor – falusias helyeken. Kivágott fák, kétméteres betonkerítések, leaszfaltozott, letérkövezett kertek, hogy a nemcsak a focipályán, hanem már családi ház körül is terjedő műfűről ne is beszéljünk.

Érdemes megnézni, sokak életében csupán annyi változást hoz a költözés, hogy nem a társasház kapuján kilépve, hanem a saját garázsban ülnek be az autóba. Hogy aztán átszáguldjanak a településen, akár a főútvonalat kikerülve, tán nem is figyelve arra, hogy más gyereke esetleg ott játszana az amúgy békés utcácskában. És hogy a dugóban araszolva érjenek be a több tíz kilométerre lévő munkahelyükre. S arról is érdemes szót ejteni, hogy ezek az emberek nemhogy nem kapcsolódnak be a helyi kisközösségek életébe, de ottani rendezvényekre, éttermekbe, kisboltokba sem járnak, csak a szomszédos nagyvárosba és a városszéli szupermarketbe. Ráadásként a szomszédokkal is fújnak egymásra.

E kiköltözési folyamatnak legutóbb a csok adott lendületet, az állami milliókkal számos család találta meg a számítását a nagyvárosokból kiköltözve. Talán jó okkal bízhatunk benne, hogy az előbb említettek a kisgyermekes családokra kevésbé jellemzők. Óvoda, iskola, barátságok, közösségek – az új otthont mégiscsak jelenti a település is, nem csak a négy fal és a betonkerítés mögé zárt magánszféra.