Kukupejkó
Az Éva vermut összetételét a NASA évekig kutatta, de nem jutottak megbízható eredményre. Rezeda Kázmérék ellenben pontosan tudták, hogyan készült.
Ideje van a lecsónak! – gondolta Rezeda Kázmér, még ágyban fekve, porcicákat bámulva s azon töprengve, hogy egyszer majd mégis meg kell halni.
Hogy is kerültünk ide? – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, mert egy ideje morfondírozni szeretett a legjobban, s leginkább közelmúltbéli dolgokon, ugyanis a régmúlt egyre pontosabban rajzolódott ki előtte.
Hogyhogy még senki sem írt a vízről mint gasztronómiai elegyről? – tette fel magának a kérdést Rezeda Kázmér, miután megivott egy nagy pohár párásan hűvös, tiszta vizet.
Krakkóban a zsidó negyedben még soha nem kosztoltam – gondolta Rezeda Kázmér, ugyanis Krakkóban volt éppen, a zsidó negyedben, és vacsorálni készült.
Böjtnél legfontosabb a változatosság – gondolta Rezeda Kázmér húsvét végén, sonka után. – Legfontosabb, hogy miképpen jutunk el a sonkáig – gondolta még, és komolyan gondolta.
Oda jártak Rezeda Kázmérék a könyvesékkel, meg az alsóörsi Felső Kocsmába, és ennyi nagyjából le is fedte már a bebarangolandó világot.
Megyünk ismét a Délvidékre! – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, és elmosolyodott. Szerette a Délvidéket, benne Magyarkanizsát, és szerette a társaságot, amellyel újfent nekivágtak.
Rezeda Kázméron kívül szinte kizárólag kamionosok jártak a Stopba. A kamionosok különös kasztjának legnagyobb létszámú alcsoportja, a román kamionos használta leginkább ezt a réges-régi űrkikötőt.
Tarjánba gyakran járt Rezeda Kázmér, az okok mind kapcsolatban álltak barátokkal, eledelekkel, italokkal, olykor vadászatokkal. Tarjánban volt az Öreg Favágó Kocsmája – kitűnő sváb konyhával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.