A Debrecen a Bp. Honvéd kiütésével tért vissza az élvonalba
Dzsudzsák Balázs góllal ünnepelte, hogy 4999 nap után ismét az NB I-ben léphetett pályára.
Az államtitkár szerint a baloldali hangulatkeltés ellenére is sokan mondták már el véleményüket a járvány utáni helyzetről.
Öt éve egyetlen métert sem úszott 2012 olimpiai bajnoka, aki szerint Milák Kristóf óriási terhet cipel.
0:6, 0:2 állt az eredményjelzőn, amikor megtörtént a baj. Reméljük, az olimpiáig rendbe jön.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elmondta: a most induló nemzeti konzultációban is helyet kap az oltóanyaggyár ügye.
Akadozó játékkal, de nagy elszántsággal játszott utolsó felkészülési mérkőzésén a magyar női kézilabda-válogatott.
Éljenek a gyönyörű és csinos lányok és asszonyok (a magyar nők különösen olyanok!), és éljen Boris Becker!
Szexistának nevezett dicsérete miatt szivárványos bírálat szakadt az egykori világsztár teniszező nyakába.
A kormány azt szeretné, ha Magyarország győztesen kerülne ki ebből az időszakból. Ezt szolgálja a nemzeti konzultáció.
Dömötör Csaba elmondta, a gazdaság megerősítése a járvány utáni időszakban is alapvető cél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.