Találkozás Indiánnal a Nyugati pályaudvaron
Képzőművésznek készült, fiatalkora óta rajzolt, festett, írt – s először egy érettségi ajándékként kapott gitáron zenélt.
Az új szabályozásról egyeztetett a Belügyminisztérium.

Egyik legnagyobb hazai előadóművészünkre emlékezünk.

Az intézmény 2024. szeptember 2-tól nyílik meg, az oktatás ukrán és magyar nyelven folyik majd.

Folynak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel.

Az alapítvány azokat a gyerekeket támogatja, akik a Covid-járvány következtében vesztették el a szüleiket.

A kommün bukásának ötödik évfordulójáról emlékezett meg 1924. augusztus elsején a 8 Órai Ujság A szovjet hívei címmel.

Nem kell unatkoznunk nyár végén sem.

Odáig jutottunk, hogy a védtelen gyerekeket már csak eszköznek használnák.

Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója szerint minél inkább a szülők és gyermekek döntenek a tananyagról, annál nagyobbak az iskolák közötti és ezáltal a társadalmi különbségek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.