Az Orbán-interjú sikere
Utat lehet találni az amerikai és az európai emberekhez egy realista politikai mondanivalóval.
India számára a legfontosabb, hogy a képviselje a globális Dél hangját – fogalmazott lapunk megkeresésére Klemensits Péter.

A demokratát körében nagy vita övezi vezető politikusaik életkorát, a volt házelnök idén töltötte be 83. életévét.

Szokásos videós összeállításunkban tekintünk vissza az elmúlt hét eseményeire.

Donald Trump Meghan Markle-lel is hajlandó vitázni, hiszen számos dologban nem értenek egyet – mondta egy interjúban.

A fokozódó geopolitikai feszültségek az egész világnak egyre nagyobb terheket okoznak.

Trumpot az ellene folyó perekben, így New Yorkban vagy Georgiában is demokrata színekben megválasztott ügyészek igyekeznek felelősségre vonni.

A Starlink tulajdonosa tavaly a hálózat lekapcsolásával akadályozta meg, hogy az ukrán haditengerészet csapást intézzen az orosz hadiflotta ellen.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője szerint sok más hadsereg, köztük az orosz is használja az ellentmondásos fegyvereket.

A konkrét vádpontok egyelőre ismeretlenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.