Politikai okok miatt nem hívták meg hazánkat Bidenék demokráciacsúcsára
Joe Biden nem szokta meghívni Donald Trump barátait − reagált lapunknak eljuttatott közleményében a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Nem az első doktori címe a klímaaktivistának, amely az egyetemeket is hitelteleníti.

A svéd EU-elnökség végére dolgoznák ki a részleteket és fogadnák el az innovatív intézkedéseket.

A dunai földművesek és a muszlim törökök ki vannak rekesztve a jeles eseményről.

Az amerikai oknyomozó újságíró szerint az Egyesült Államok el akarta terelni a figyelmet a leleplezéséről.

Az amerikai elnök arra is próbálja rávenni Ottawát, hogy növelje két százalékra a védelmi kiadásait.

Jeffrey Clark szerint több szempontból is példátlan a Trump elleni eljárás.

Egy hónap alatt 7 százalékkal.

„Határozottan nem igaz, hogy a TikTok a kínai kormány kezében lenne” – védekezett közleményében a közösségi oldal vezetője.

A floridai kormányzó burkoltan Donald Trumpot is kritizálta a volt elnököt körüllengő letartóztatási botrány miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.