Újabb kartellgyanú miatt indult eljárás Bige László cégénél
Ismét gyülekeznek a viharfelhők a baloldali milliárdos érdekeltsége felett, aki százmillió forintnál is többel támogathatta Magyar Péteréket.
Bemutatta a legfrissebb közvélemény-kutatások adatait, kitért a Tisza jelöltállítására is.

Prindroch Tamás azon sem lepődött meg, hogy a Partizánban véletlenül előre bejelentették a Tisza Párt jelöltjének nevét.

A politikus kiemelte, a magyar rezsicsökkentés működik, ez immár nemzetközileg is rögzített tény.

Nagyon kínos.


„A csajt csak megnyomorítottam” – együtt standolt a Humanistákkal Gér Mihály, egy fiatal halálra gázolásán élcelődő párbeszédes politikus.

Az Európai Bizottság konkrétan a gazdák elleni merénylettel felérő tervvel állt elő, amikor bemutatta a következő hétéves uniós költségvetést.

A Tisza Párt elnöke az előválasztást a párt belügyének nevezte, majd kijelentette, a jelöltaspiránsok ennek megfelelően nem fognak nyilatkozni a sajtónak.

Von der Leyen levelét megírta, pénzt kér Ukrajnának: az ukrán háborús maffia közben hazaviszi a pénzt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.