Merénylet készülődik az európai, s így a magyar gazdák ellen – ebben a Tisza Párt is partner
Az Európai Bizottság konkrétan a gazdák elleni merénylettel felérő tervvel állt elő, amikor bemutatta a következő hétéves uniós költségvetést.
A Tisza Párt elnöke az előválasztást a párt belügyének nevezte, majd kijelentette, a jelöltaspiránsok ennek megfelelően nem fognak nyilatkozni a sajtónak.

Von der Leyen levelét megírta, pénzt kér Ukrajnának: az ukrán háborús maffia közben hazaviszi a pénzt.

Gurmai Zitaként szökellnek majd az őket üldöző riporterek kérdései elől.

Viszont Brüsszel akkora anyagi támogatást adhat a tiszás jelölteknek, hogy „amit 2022-ben láttunk, kismiska volt ahhoz képest, ami most jön.”

Puch László régi hálózata sejlik fel Magyar Péter jelöltjei mögött.

Szigetvári Viktor az előző választási kampányban is előkerült már.

Halmai Ferenc is ugyanazt az elvet vallja, mint Ruszin-Szendi Romulusz.

Már a baloldalon is aggódnak Magyar Péter jelöltjei miatt.

„Pedig vártam rá” – írta a kommunikációs igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.