Baloldali közhelyek sora Magyar Péter programjában
Nem véletlen, hogy levitézlett ellenzéki tanácsadók álltak a Tisza mögé.
A Tisza Párt elnökének embere nem tartja jónak a juttatást.
A Tisza Párt elnöke az elmúlt hónapokban több alkalommal is sértegette a nyugdíjasokat.
Bohár Dániel rámutatott a Tisza Párt elnökének egy újabb hazugságára.
A gyurcsányista Varju Lászlót hiába ítélték el háromszor, ismét indul a DK-s politikus.
A munkában való felelősségvállalásból oktatta ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Tisza Pártot.
Az a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis-csoport ólálkodik Rákosrendező körül, akiket már a Városháza eladási botrányban is megismerhettünk.
Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója elmondta, a baloldali politikusok és pártok a nyilvánosságban egymást zsarolják, úgy tesznek, mintha szóba sem állnának a másikkal, majd kiderül, hogy végig egyeztettek minden lépésükről.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta, ismét bejöttek Orbán Viktor számításai, megkezdődött a gazdaság növekedése.
A brüsszeli elit kérésének megfelelően a Tisza továbbra is a 13. havi nyugdíj elvételéért küzd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.