Az (is) a baj Orbánékkal, hogy túl sok pénzt adnak a vállalkozásoknak – mutatott rá a minap Magyar Péter közgazdasági szakreferense, bizonyos Kármán András. Róla azt érdemes tudni elöljáróban, hogy valószínűleg ugyanolyan sértett ember, mint a tiszás élcsapat majd mindegyik tagja: a zűrös ügyei miatt kirúgott vezérkari főnöktől a bukott MOB-elnökön át a miniszteri székért hiába teperő focistafeleségig.
Kármán 2010-től 2011-ig a második Orbán-kormány államtitkára volt, és ha igazak a hírek, azért tették idejekorán lapátra, mert nehezményezte az IMF elzavarását. Ő talán még marasztalta volna a legendásan humanista valutaalapot, amelynek nyomvonalát gyakorta koldusbotra jutott, adósrabszolgaságba hajszolt államok szegélyezik. Azok, amelyek végrehajtották a hitelek feltételéül szabott „reformokat”, az ilyen-olyan Bokros-csomagokat.
A távozó államtitkár később az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál, majd az Ersténél számolgatta a betétesek milliárdjait. Most meg fölcsapott az Övcsatos pénzügyi szakértőjének, és sokallja a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatást. A vállalkozások meg, gondolom, Kármánt sokallják.
Kármán bankár minapi előadásában az egyik táblázathoz (amely szerint az Európai Unióban hazánk adta GDP-arányosan a legtöbb állami támogatást a vállalkozásoknak 2023-ban) a következő kommentárt fűzte: „Kiugró mértékű a vállalatoknak nyújtott transzferek aránya, amit csak részben magyaráznak az EU-s támogatások.” Világos. Tehát nem szabad ennyit adni, szégyelljék magukat Orbánék! Ha túl sok pénzt adunk a cégeknek, a végén még jól megy majd nekik, újabb munkavállalókat tudnak fölvenni, bővülnek, fejlesztenek, lesz nyereségük meg ilyesmi. Ez nonszensz – legalábbis Brüsszel legfrissebb helyi kirendeltsége, a Tisza Párt szerint. A megoldás, hogy nem adunk nekik semmit, tartsa el őket a „szent piac”, továbbá küzdjenek és bízva bízzanak. Ahogyan 2010 előtt. Akkoriban nem volt Széchenyi- meg Demján-program, volt viszont 11,4 százalékos munkanélküliség. Most négy százalék.
