158 csomag marihuánát talált a rendőrség
Csaknem nyolc tonna marihuánát foglalt le a kolumbiai rendőrség, s keddi közlése szerint a drog feltehetően a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű lázadócsoporté volt.
Csaknem négy tonna kokaint foglalt le Kolumbiában a hadsereg, amely a művelet során, közlése szerint, egyúttal felfedezte a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) legnagyobb droggyártó laboratóriumát.

Elhunyt Kambodzsában az egykori szélsőbaloldali vörös khmer rezsim népirtás miatt bírósági eljárás alatt álló külügyminisztere, Ieng Sary.

Megérkeztek az Alkotmánybíróság épületéhez azok tüntetők, akik az alaptörvény módosítása ellen tiltakoznak.

Egy kolumbiai honlap videofelvételt és fényképeket mutatott be szerdán arról a két német férfiról, akiket állítólag hetek óta fogva tart az ELN nevű lázadószervezet.

A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű kolumbiai lázadószervezet saját állítása szerint hetekkel ezelőtt az ország északkeleti részén elrabolt két német állampolgárt, akiket kémeknek tart.

A Fehér Ház pénteken határozottan elítélte az ankarai amerikai követség ellen elkövetett támadást.

A Hallgatói Hálózat megerősítette a Magyar Nemzet azon értesülését, miszerint az Egyesült Államokból kaptak segítséget.

Egy hónappal a február 24-ei olasz választások előtt a kampány a balközép és a centrumpárti Mario Monti közötti támadásoktól hangos.

"Azok egyezkednek ma újra egy asztalnál, akik együtt tették tönkre az országot" – reagált a Fidesz-frakció az MSZP által életre hívott szakpolitikai egyeztetésen elhangzottakra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.