Új brüsszeli irány: a sorkötelezettséget is ránk erőltetnék, ahogy a migrációs kvótát

Ismét napirendre került a sorkötelezettség újbóli bevezetésének kérdése. Miközben a világ bizonytalanabbá válik, és egyes európai országok már a hadkötelezettség visszaállítását mérlegelik, felmerül a kérdés: meddig terjedhet az állam hatalma az egyéni szabadságjogok rovására, és milyen jogi és etikai dilemmákat vet fel a kötelező sorkatonaság? A Magyar Nemzet kérésére Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász értékelte a helyzetet, aki fontos összefüggésre mutatott rá: nem zárható ki, hogy a kötelező katonai szolgálat sorsa ugyanaz lesz, mint az uniós migrációs kvótarendszeré – külső nyomásra próbálják majd a tagállamokra erőltetni, függetlenül a társadalmi támogatottságtól.

Milyen jogi és etikai dilemmákat vet fel a kötelező sorkatonaság? Forrás: AFP

A sorkatonaság kérdése nem csupán katonai vagy politikai ügy, hanem alapvető alkotmányos és etikai dilemma is. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az állampolgárok alaptörvény által garantált szabadságjogai és a személyes döntési szabadság ütközhet a társadalom kollektív védelmének igényével. A kötelező katonai szolgálat etikai indokoltsága és alkotmányossága elsősorban a rendkívüli jogrend, hadiállapot vagy veszélyhelyzet fennállásához kötődhet, normál körülmények között azonban komoly kérdéseket vet fel.

Sorkatonaság és szabadságjogok – meddig terjed az állam hatalma? Fotó: AFP

Ifj. Lomnici Zoltán rámutatott: az EU migrációs politikája során a menekültek fogalmát egyre inkább politikai eszközként kezelik, miközben a tagállamokra kötelező kvótákat kényszerítenek. Ugyanez a logika fenyegeti a kötelező sorkatonaság ügyét is, amelynek visszaállítását vagy kiterjesztését Brüsszel egyes vezetői párhuzamosan sürgetik.

– Milyen viszonyban van ez a státus az EU által folytatott migrációs politikával? 

– A 2011/95/EU irányelv 2. cikk d) pontja a menekült fogalmát szűken, a genfi egyezménnyel összhangban határozza meg, vagyis eszerint menekült egy harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy olyan hontalan személy, aki korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva a fenti okoknál fogva nem tud, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem akar oda visszatérni, és akire az irányelv 12. cikke nem vonatkozik.

Ebből jogilag még egy viszonylag szűk, jól körülhatárolt kategóriának kellene következnie, ezzel szemben az EU által folytatott migrációs politika, különösen az új migrációs és menekültügyi paktum, ezt a fogalmat egyre inkább egy politikai eszközzé tágítja, amelynek terheit a tagállamok között kvótarendszerrel igyekszik szétosztani.

– A paktum négy pillérre épül: „biztonságos külső határok”, „gyors és hatékony eljárások”, „szolidaritás és felelősségvállalás hatékony rendszere” és a „migráció beépítése a nemzetközi partnerségekbe”. A brüsszeli kommunikáció szerint ez uniós szintű közös menekültügyi rendszert hoz létre, erős külső határokkal, garantált jogokkal és olyan szolidaritási mechanizmussal, amelynél egyetlen tagállam sem marad nyomás alatt. A valóság ezzel szemben az, hogy a paktum lényege: aki nem hajlandó menedékkérőket átvenni, azt pénzügyi és politikai eszközökkel kényszerítik. Napjainkban már ott tartunk, hogy Hollandia és Belgium közös levélben szólította fel az uniós migrációs biztost, hogy a bizottság büntesse meg azokat a tagállamokat, amelyek nem hajtják végre a paktum előírásait.

Mindez különösen visszás abban a helyzetben, amikor ugyanezen brüsszeli vezetők párhuzamosan a kötelező sorkatonaság újbóli bevezetését vagy kiterjesztését sürgetik.

Ifj. Lomnici Zoltán emlékeztetett: Horvátországban 17 év után vezetik vissza a sorkatonaságot, Svédországban teljes védelmi szolgálat, Németországban pedig már kormányjavaslat van a fiatalok előszűrésére és alkalmassági vizsgálatára, miközben az Európai Néppárt német vezetője nyíltan beszél egy európai szintű hadkötelezettségről. 

Ez azért is aggodalomra ad okot, mert nem zárható ki, hogy a kötelező katonai szolgálat sorsa ugyanarra az útra lép, mint az uniós migrációs kvótarendszer: külső nyomásra próbálják majd a tagállamokra ráerőltetni, függetlenül a nemzeti társadalmi támogatottságtól.

– A Századvég 2024. márciusi felmérése szerint a magyarok 86 százaléka helyteleníti az európai vagy a NATO katonai beavatkozását Ukrajnában, ami világossá teszi, hogy a magyar társadalom jelentős része nem kíván háborús irányba sodródni. Ezért is különösen kockázatos, ha a migrációs terhekhez hasonlóan a honvédelmi kötelezettségek terén is uniós szintű kényszermechanizmusok jelennek meg.

– Visszavezethető-e erre a németek által erőltetett Willkommenskultur?

– A 2015–2016-os migrációs válság kezelésében Németország valóban meghatározó normatív mintát állított az EU számára Angela Merkel Willkommenskultur-politikájával, amely során a német szövetségi kormány több mint 1,2 millió menedékkérőt engedett be az országba. 

Bár ez a gyakorlat „humanitárius felelősségvállalásként” jelent meg, valójában jelentősen megváltoztatta az uniós migrációs politika irányát: Németország egy olyan de facto uniós normát teremtett, amely később alapul szolgált a közös uniós tehermegosztási és kvótaszerű megoldások előtérbe helyezéséhez. 

Nem zárható ki, hogy a kötelező katonai szolgálat sorsa ugyanaz lesz, mint az uniós migrációs kvótarendszeré  Fotó: AFP

A szakértő szerint érdemes kiemelni, hogy mindez akkor történik, amikor a német politika és társadalom látványosan eltávolodott a Willkommenskulturtól. Olaf Scholz 2023-ban a Der Spiegelnek adott interjújában így fogalmazott: „Korlátozzuk az illegális migrációt Németországba. Túl sokan jönnek.” Hozzátette: a TU Dresden Mercator Forum Migration und Demokratie kutatóintézetének idei felmérése szerint a németek 66 százaléka támogatná a bevándorlás korlátozását. 

Ez világos bizonyítéka annak, hogy a német társadalom többsége már nem támogatja Merkel egykori nyitott migrációs politikáját,

miközben az EU jelenlegi migrációs iránya továbbra is ennek az örökségnek a nyomvonalán halad. Ez komoly feszültséget szül az uniós jogalkotásban, hiszen egy olyan, mára Németország által is elhagyott politikai mintára épülnek közösségi szintű kötelezettségek, amelyet már a saját kezdeményezője sem támogat. 

Ennek fényében jogos az aggodalom, hogy a migráció terén kialakított kötelezettségvállalási logika idővel más területekre, például a honvédelmi és sorkatonai kötelezettségek európai szintű harmonizálására is kiterjedhet, olyan újabb terheket róva a tagállamokra, amelyek társadalmi támogatottsága erősen kérdéses.

– Jogi értelemben mi az aggályos az EU által erőltetett kvótarendszerben?

– Az Európai Unió által alkalmazott kvótarendszer több szempontból is jelentős jogi aggályokat vet fel. Az első problémakör az uniós hatáskörök korlátozott volta. Az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy az unió kizárólag a ráruházott hatáskörök keretei között járhat el. Noha a közös menekültügyi rendszer bizonyos szabályai uniós hatáskörbe tartoznak, a tagállamok közötti áthelyezés kötelező jellegének bevezetése olyan területet érint, amelynek pontos hatásköri besorolása nem egyértelmű. Ezt erősíti az EUMSZ 79. cikk (5) bekezdése, amely egyértelműen rögzíti a tagállam jogát arra, hogy meghatározzák, harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be területükre, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy önálló vállalkozóként vagy alkalmazottként vállaljanak munkát. 

Bár e rendelkezés kifejezetten a gazdasági migrációra vonatkozik, irányadó abban a tekintetben, hogy a belépéssel és a területi jelenléttel összefüggő döntések nem tartoznak kizárólagosan az Európai Unió hatáskörébe, hanem továbbra is jelentős részben tagállami szuverenitási körbe esnek

– hívta fel a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán.

Az unió csak akkor és annyiban járhat el, ha a tagállamok a kitűzött célokat nem tudják megfelelően megvalósítani Fotó: AFP

– A szubszidiaritás és arányosság elvei szintén nehezen egyeztethetők össze a kvótarendszerrel. Az EUSZ 5. cikk (3) és (4) bekezdései alapján 

az unió csak akkor és annyiban járhat el, ha a tagállamok a kitűzött célokat nem tudják megfelelően megvalósítani, és az uniós intézkedés nem terjed túl a szükséges mértéken.

– A kötelező elosztási mechanizmus azonban nem bizonyult sem hatékonynak, sem elengedhetetlen eszköznek. A tanács által vállalt 98 255 fős célkitűzésből mindössze 16 340 főt helyeztek át Görögországból és Olaszországból. Ez a jelentős eltérés azt jelzi, hogy a program nem bizonyult sem hatásosnak, sem szükségszerűnek a migrációs nyomás kezeléséhez. Másként fogalmazva: ha az uniós szintű relokációs rendszer a gyakorlatban nem működőképes, és nem tud érdemi választ adni a migrációs nyomásra, akkor nem mutatható ki olyan hozzáadott érték, amely indokolná, hogy a tagállamok helyett az unió járjon el – fogalmazott. – Végezetül, bár az Európai Unió Bírósága a C-643/15. és C-647/15. sz. ügyekben elfogadhatónak ítélte a tanács által a 2015/1601/EU határozat útján bevezetett kvótamechanizmust, az ítélet máig vitatott. A szakirodalom szerint a bíróság nem vizsgálta kellő szigorral a szubszidiaritási, arányossági, illetve nemzeti identitási szempontokat. 

Mindehhez társul, hogy a kvótadöntés minősített többséggel született, tehát több ellenző tagállam, köztük Magyarország akarata ellenére vált kötelezővé, ami politikai és demokratikus szempontból is erősíti a jogi aggályokat.

– Az ENSZ alapokmánya szerint kinek a menekültkérelme utasítható el és ki tekinthető ténylegesen menekültnek?

– Az ENSZ alapokmánya az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapító szerződése, amely meghatározza az ENSZ céljait, tagállamok jogait és kötelezettségeit, illetve az ENSZ szerveinek működését. A menekültjog speciális terület, amelyet az ENSZ alapokmánya nem szabályoz.

• Létrehozták az 1951-es genfi menekültügyi egyezményt, amely meghatározza a menekültfogalmát, szabályozza a menekültek jogait és kötelezettségeit, rögzíti a kizáró okokat és a visszaküldés tilalmát. 
• A menekült fogalmát az 1. cikk A pontja határozza meg, amely szerint menekült az a személy, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt üldözéstől való megalapozott félelme folytán az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja vagy üldözéstől való félelmében nem kívánja igénybe venni annak az országnak a védelmét.
• Az 1. cikk D–F pontjai határozzák meg azon személyek körét, akik nem minősülhetnek menekültnek, ezért a menedékkérelmük elutasítható. Nem tekinthető menekültnek az, aki már más ENSZ-szerv védelmét vagy támogatását élvezi vagy aki olyan jogokat és kötelezettségeket élvez a tartózkodási helye szerinti országban, amelyek lényegében az adott állam állampolgárságához kötődnek. Ugyancsak kizárt az, aki béke elleni bűncselekményt, háborús bűntettet vagy emberiség elleni bűncselekményt követett el, továbbá az a személy, aki a befogadó országba való belépését megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el. Nem részesülhet menekültként védelemben az sem, akiről alapos okkal feltételezhető, hogy az ENSZ céljaiba és elveibe ütköző cselekményekben bűnös.

– Magyarország mennyiben tesz eleget az alapokmányban foglaltaknak?

– Magyarország teljes jogú ENSZ-tagállamként részt vesz az ENSZ különböző szerveinek munkájában, és tiszteletben tartja az ENSZ alapokmányában foglalt kötelezettségeket, így az 1951-es genfi menekültügyi egyezményben foglalt kötelezettségeket is. A magyar menekültügyi szabályozás a 2007. évi LXXX. törvényen keresztül közvetlenül a genfi egyezmény definícióira épül, így a menekült fogalmát, a védelmi szükségességet és az üldöztetés fogalmi elemeit a nemzetközi normákkal összhangban alkalmazza.

Magyarország emellett maradéktalanul tiszteletben tartja a nemzetközi jog egyik legfontosabb rendelkezését, a visszaküldés tilalmának elvét is, ugyanis a genfi egyezmény 33. cikke által tiltott visszaküldés tilalma a menekültjogról szóló törvény 45. §-ban manifesztálódik.

– A Miniszterelnökség 2024 novemberi sajtótájékoztatása szerint Magyarország az orosz–ukrán háború ezer napja alatt összesen 98,5 milliárd forinttal támogatta Ukrajnát és az onnan érkező menekülteket. A humanitárius segítségnyújtás részeként a karitatív szervezetek 5500 tonna élelmiszert, ruházatot és gyógyászati segédeszközt juttattak el Ukrajnába, mintegy 13 milliárd forint értékben. Ugyanezen időszak alatt 1 437 000 ukrán menekült érkezett Magyarországra, ami világosan mutatja azt a példátlan humanitárius terhelést, amelyet az ország kezelni tudott. Magyarország azonnali biztonságot, ideiglenes védelmet, valamint széleskörű szociális, egészségügyi és humanitárius szolgáltatásokat biztosított a menekülőknek.

Mindezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy Magyarország a menekültügyi kötelezettségeit jelentős mértékben és érdemben teljesíti, összhangban az ENSZ alapokmányával és a genfi egyezmény előírásaival.

A jogszabályi garanciák, a visszaküldés tilalmának következetes alkalmazása, valamint több mint egymillió menekült befogadása egyaránt alátámasztja, hogy Magyarország megfelel a nemzetközi menekültjogi normáknak és elvárásoknak – zárta gondolatait a szakértő.

Sorkatonaság vagy szabadság?

A vita tehát túlmutat a katonai szakpolitikán: az államnak és a társadalomnak egyszerre kell biztosítania a nemzetbiztonságot és tiszteletben tartania az alapvető állampolgári jogokat. A kérdés végső mércéje az, hogy a honvédelmi kötelezettség ne sértse az alkotmányos alapelveket, és ne próbálják majd a tagállamokra ráerőltetni, függetlenül a nemzeti társadalmi támogatottságtól. 

Borítókép: Német katonák (Fotó: AFP)