Bűntársak az írószövetségben + galéria

A Magyar Írószövetség magyar széppróza napja alkalmából rendezett estjének a novellairodalom állt a középpontjában. Az eseményen egyfelől bemutatták Az év novellái 2023 című antológiakötetet, amely az elmúlt esztendő kisprózáiból közölt válogatást, másfelől rövid határidős íróversenyt is rendeztek, amelyen a részt vevő alkotóknak a megadott hívószóra fókuszálva kellett azonnali novellát szerkeszteniük.

2023. 02. 19. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
 Az év novellái 2023

Bíró Gergely a megjelent antológiakötetből válogatott egy-két érdekességet. A résztvevők megtudhatták, hogy a kötetben harmincöt szerző írásai szerepelnek, akik közül a legfiatalabb Sarnyai Benedek Máté 25 – akinek novelláját Tallián Mariann előadásában meg is hallgathatta a közönség –, míg a legidősebb szerző, Marosi Gyula 82 éves alkotó. Felhívta a figyelmet Mátyus Melinda írására, amelyet úgy jellemzett: ez a legmerészebb írás a kötetben: egy izgalmas disztópia.

 

Különleges elbeszélés Hegedűs Imre János novellája, amely a gábor cigányok hagyományai közé kalauzolja az olvasót, hasonlóan egzotikus témát választott Vörös Anna, aki egy aleppói muszlim közösség életébe enged bepillantást, de vannak írások a rendszerváltásról, és felbukkannak történelmi témák is: egy szerző a zsidóság deportálásáról ír, egy másik negyvennyolcas témát választott, de olyan is akad, amely a Wesselényi-összeesküvés korába viszi el az olvasót. Más írások inkább a lelkiségről, az emberi viszonyokról szólnak. Mirtse Zsuzsa egy mérgező szerelmi kapcsolatról ír, Juhász Zsuzsanna novellájában egy anya beszél külföldön élő lányához, de akad humoros írás is, sőt még egy kriminovella is belefért a kötetbe.

A Tálas Áron Trio és Szalóki Ági 

A bemutatót követően a Tálas Áron Trio és Szalóki Ági koncertjét élvezhette a közönség, s amíg a zsűri – Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő; Szilágyi-Nagy Ildikó író, a korábbi évek egyik versenyzője (2020), az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója; Toót-Holló Tamás író, irodalomtörténész, a Magyar Nemzet főszerkesztője; Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, a 2018-as verseny győztese, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia projektvezető helyettese; Szentmártoni János Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett költő, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja – tanácskozott, Dányi Krisztián színművész felolvasta a versenyzők írásait.

Döme Barbara, Juhász Kristóf és Gerencsér Anna 

A rendkívül szoros verseny eredményét Mezey Katalin hirdette ki: a győztes ez alkalommal Gerencsér Anna lett Bűntárs című humoros novellájával.

A fiatal író a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. hallgatója volt, erdélyi gyökerekkel rendelkezik, jogi képzettsége van és jelenleg szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadónál. Azon fiatal alkotók közé tartozik, akikről korábban Erős Kinga azt mondta: ma már a professzionális tehetséggondozásnak köszönhetően egyre gyakrabban fordul elő, hogy tehetséges fiatalok szinte a teljes ismeretlenségből lépnek be az irodalmi életbe, regénnyel kezdve irodalmi pályafutásukat. Gerencsér Annának eddig Az ajtó másik oldalán című novelláskötete, illetve a Kimondatlan kívánságok című regénye jelent meg, és számos versét, novelláját közölték irodalmi lapok.

Borítókép: Dányi Krisztián színművész felolvassa a versenyzők írásait (Fotó: Magyar Írószövetség/Vadócz Dávid)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.