A kankalin sötétben virágzik

Kevés olyan magyar film született az elmúlt évszázadban, amelyből mondatokat idézünk. Persze ott van „az oroszok már a spájzban vannak”, a „hagymát eszem hagymával”, a „Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?” és még vagy tucatnyi szállóige, de

a listán mindenképpen előkelő helyet foglal el a magyar filmgyártás talán legjobb gyermekmozija, a Keménykalap és krumpliorr.

Érdemes a magyar film napja alkalmából felidézni ezt a nagyszerű, léleksimogató alkotást.

A Magyar Televízió 1973-ban készített négyrészes minisorozatot Csukás István regényéből, amely pár éven belül – újravágás és más utómunkák révén százpercessé rövidülve – megjelent a hazai mozik kínálatban is.

Hogy moziban láttam-e a filmet, azt nem tudom, de nem hiszem, mert tizenegynéhány évesen, a hetvenes évek vége felé inkább indiános filmeket néztünk meg Bud Spencer hatalmas pofonjait. De abban biztos vagyok, hogy pár évvel korábban oda szögezett a képernyő elé, csakúgy, ahogy pár évvel később, amikor fiaimnak játszottuk le – újra és újra – a DVD-változatot.

Megunhatatlan mese.

Csukás műveiből amúgy is árad a derű, a filmből pedig olyan óriások teremtettek szerethető vígjátékot, mint Szilágyi István (Lópici Gáspár szerepében), Bánhidi László (mint parkőr), Páger Antal (Leopoldit alakítva), Haumann Péter (aki itt az állatkerti igazgatója volt), és persze a feledhetetlen Alfonzó, aki nemcsak Bagamérit játszotta, de a Hörömpő Cirkusz (Világszám!) összes világszámát. Ő volt Büyük Hüyük, az isztambuli csoda, a nagy Hágenberg, a félelmetes katonatiszt (idomított bolháival), valamint Bandzsa-Halamandzsa, a hindu csodakefír…

A gyerekszereplők közül Kovács Krisztián (Kisrece) és Berkes Gábor (Süle) alakítása volt zseniális, de a többiek – Gruber István (Marci), Hamar Pál (Karcsi), Szűcs Gábor (Jóska), Kiss Gabi (Péterke) – is meggyőzően hozták a Vadliba őrs nyomozásra kész tagjait.

A gyermekszereplőkről Csukás István úgy nyilatkozott egy televíziós interjúban: zseniálisak voltak, ösztönös színészek.

Azt már nem mondta, de hadd tegyem hozzá: a gyerekek mindig játszanak. Ez alkotja életük lényegét. Hát persze, hogy meggyőző színészek.

A történet olyannyira egyszerű, hogy a szocialista viszonyok között élő magyar nézők számára is reális volt. Sem Csukás, sem a rendező, Bácskai Lauró István nem próbált valóságtól elrugaszkodott, képtelen ötleteket beleerőszakolni a mesébe. Bizonyára fölismerték:

ennek a filmnek éppen az adja az erejét, hogy minden elemében olyan, mintha megtörténhetne.

A hetvenes évek valóságába kapaszkodó történet és a burleszkszerűen lehetetlen filmes humor kettőssége fergeteges vígjátékká teszi a mozit. Ugyanakkor a kibontakozó események, az olykor kimondottan izgalmas fordulatok, a feszültséget fenntartó titokzatosság még a felnőtt nézők számára is élvezetes szórakozást kínáltak, illetve kínálnak. (Mondanám, hogy a felnőttnek-gyermeknek egyaránt szóló családi film ötletét innen másolta a Disney, de bizonyára nem lenne igaz.)

Persze azt sem kell elhallgatni, hogy a sorozatból lett mozifilm itt-ott zavarosra sikeredett, néha a történet szempontjából jelentéktelen elemek kaptak erős hangsúlyt, máskor az egyes jelenetek között veszett el az kapcsolat, ám ezeket a zavarokat bőségesen ellensúlyozza a film humora és felemelő erkölcsi ereje.

Emlékeztetőül ide írom, bár kevesen lehetnek, akiknek életéből kimaradt ez a film, hogy a mese egy majomlopási ügy körül bonyolódik.

A Vadliba őrs tagjai elhatározzák, hogy cirkuszi előadással fogják szórakoztatni beteg (mellhártyája van és középfüle) és unatkozó barátnőjüket, Péterkét. A cirkuszszervezés közben beleakadnak egy majomlopási ügybe, s elhatározzák, hogy felkutatják az eltűnt majmokat. Úgy hiszik, a nyomravezetőnek ígért jutalom elég lesz arra, hogy a nehézkesen haladó cirkusz-alapítás új lendületet vegyen. Igen ám, de az elátkozott fagylaltos, Bagaméri ugyancsak szeretne hozzájutni a majmokért járó jutalomhoz, s ezzel éles verseny kezdődik a nyomozók között, furfangos félrevezetésekkel, fordulatokkal, ötletekkel és végtelenül sok humorral.

Hogy mi tesz egy jelenetet különlegesen emlékezetessé, azt nehéz megfejteni, ám a film telis-tele van feledhetetlen snittekkel. Egyik ikonikus pillanat Lópici Gáspár plakátragasztó mikromonológja:

Nincs érdekesebb mesterség, mint az enyém. Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója. Úgy is mondhatnám, hogy én irányítom a közvéleményt.

Másik, mikor a nőnek öltözött Bagaméri telefonhívást kap:

Néni, kérem! Bagaméri úrhoz van szerencsém?

Mire a fagylaltos nőiségéhez illő, elváltoztatott hangon felel, ám amikor egyértelművé kell tennie, hogy ő Bagaméri úr, már saját hangján válaszol. Lenyűgöző. Aprócska poén – melyhez hasonló rejtett és tulajdonképpen öncélú viccel ugyancsak teletűzdelték a filmet – az állatkereskedés reklámtábláján olvasható szlogen:

Az intelligens ember hobbija az aranyhörcsög.

Nem sorolom tovább, hiszen a fő attrakció a szó szoros értelmében Alfonzó magánszámsorozata a film végén, a cirkuszi előadás során. Azonban míg idáig eljutunk, a zseniális bohóc aprócska gesztusokkal teszi rendkívülivé a filmet.

Ma már tudjuk, ezeknek a poénoknak a java improvizáció, forgatás közben született ötlet, szabálytalanság, rögtönzés.

Hadd mondjam el, hogy az eredeti sorozatot több mint tíz ország vette meg. Kanadától Ausztráliáig, mindenfelé játszották, sőt Hollywoododban megnyerte az akkori tévés fesztivál fődíját is. (Igaz erről az alkotók sokáig nem tudtak, az újságok sem írták meg… De a hajdan volt szocialista hatalmi-kultúrpolitikai játszmának részletes feltárásával nem akarom elrontani a kedvüket.)

Ám amin érdemes elgondolkozni az a film sikerének titka.

A Keménykalap és krumpliorr szabálytalan film. Fittyet hány a dramaturgiai elveknek, semmibe veszi a híres amerikai forgatókönyvírók által felvázolt struktúrákat, nem követi a kőbe vésett hollywoodi sikerrecepteket, néha ellaposodik, néha összefüggéstelen, néha zavaros és mégis…

Csukás István egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy a színészek és a rögtönzések, a gyerekek ösztönös tehetsége, Óbuda napfényes utcái és földbe süppedt házai, meg a filmkészítők jókedvű alkotómunkája tette sikeressé a sorozatot.

Arról nem beszélt, hogy kellett hozzá egy zseniális író is, aki derűs mesévé formálta az akkoriban nem túl derűs hétköznapokat.

És ezzel el is érkeztünk az én személyes megfejtésemhez:

A Vadliba őrs kalandjának minden pillanata egy mosolyteli értékvilágot képvisel.

A barátságról és az együttműködésről szól, azt meséli el, hogy a jó szándékú emberek összefogásának köszönhetően a nemes célok elérhetőek, a nemtelen kezdeményezések pedig elbuknak. Azt állítja,

érdemes jónak lenni, érdemes hinni a barátainkban, sőt még ellenfeleinknek is érdemes esélyt adni.

Azt üzeni: lehetsz felnőtt vagy gyerek, lehetsz igazgató, főorvos vagy plakátragasztó, az életet te teszed széppé, célokkal telivé, tartalmassá.

Lélekemelő, léleksimogató film. Nézzék meg időnként! És mindenképpen mutassák meg gyerekeiknek, unokáiknak!