A történet olyannyira egyszerű, hogy a szocialista viszonyok között élő magyar nézők számára is reális volt. Sem Csukás, sem a rendező, Bácskai Lauró István nem próbált valóságtól elrugaszkodott, képtelen ötleteket beleerőszakolni a mesébe. Bizonyára fölismerték: 

 A hetvenes évek valóságába kapaszkodó történet és a burleszkszerűen lehetetlen filmes humor kettőssége fergeteges vígjátékká teszi a mozit. Ugyanakkor a kibontakozó események, az olykor kimondottan izgalmas fordulatok, a feszültséget fenntartó titokzatosság még a felnőtt nézők számára is élvezetes szórakozást kínáltak, illetve kínálnak. (Mondanám, hogy a felnőttnek-gyermeknek egyaránt szóló családi film ötletét innen másolta a Disney, de bizonyára nem lenne igaz.)

Persze azt sem kell elhallgatni, hogy a sorozatból lett mozifilm itt-ott zavarosra sikeredett, néha a történet szempontjából jelentéktelen elemek kaptak erős hangsúlyt, máskor az egyes jelenetek között veszett el az kapcsolat, ám ezeket a zavarokat bőségesen ellensúlyozza a film humora és felemelő erkölcsi ereje.

 A Vadliba őrs tagjai elhatározzák, hogy cirkuszi előadással fogják szórakoztatni beteg (mellhártyája van és középfüle) és unatkozó barátnőjüket, Péterkét. A cirkuszszervezés közben beleakadnak egy majomlopási ügybe, s elhatározzák, hogy felkutatják az eltűnt majmokat. Úgy hiszik, a nyomravezetőnek ígért jutalom elég lesz arra, hogy a nehézkesen haladó cirkusz-alapítás új lendületet vegyen. Igen ám, de az elátkozott fagylaltos, Bagaméri ugyancsak szeretne hozzájutni a majmokért járó jutalomhoz, s ezzel éles verseny kezdődik a nyomozók között, furfangos félrevezetésekkel, fordulatokkal, ötletekkel és végtelenül sok humorral.

Hogy mi tesz egy jelenetet különlegesen emlékezetessé, azt nehéz megfejteni, ám a film telis-tele van feledhetetlen snittekkel. Egyik ikonikus pillanat Lópici Gáspár plakátragasztó mikromonológja: 

Másik, mikor a nőnek öltözött Bagaméri telefonhívást kap: 

Mire a fagylaltos nőiségéhez illő, elváltoztatott hangon felel, ám amikor egyértelművé kell tennie, hogy ő Bagaméri úr, már saját hangján válaszol. Lenyűgöző. Aprócska poén – melyhez hasonló rejtett és tulajdonképpen öncélú viccel ugyancsak teletűzdelték a filmet – az állatkereskedés reklámtábláján olvasható szlogen: 

Nem sorolom tovább, hiszen a fő attrakció a szó szoros értelmében Alfonzó magánszámsorozata a film végén, a cirkuszi előadás során. Azonban míg idáig eljutunk, a zseniális bohóc aprócska gesztusokkal teszi rendkívülivé a filmet. 

Hadd mondjam el, hogy az eredeti sorozatot több mint tíz ország vette meg. Kanadától Ausztráliáig, mindenfelé játszották, sőt Hollywoododban megnyerte az akkori tévés fesztivál fődíját is. (Igaz erről az alkotók sokáig nem tudtak, az újságok sem írták meg… De a hajdan volt szocialista hatalmi-kultúrpolitikai játszmának részletes feltárásával nem akarom elrontani a kedvüket.)

Ám amin érdemes elgondolkozni az a film sikerének titka. 

Csukás István egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy a színészek és a rögtönzések, a gyerekek ösztönös tehetsége, Óbuda napfényes utcái és földbe süppedt házai, meg a filmkészítők jókedvű alkotómunkája tette sikeressé a sorozatot. 

Arról nem beszélt, hogy kellett hozzá egy zseniális író is, aki derűs mesévé formálta az akkoriban nem túl derűs hétköznapokat.

És ezzel el is érkeztünk az én személyes megfejtésemhez: 

A barátságról és az együttműködésről szól, azt meséli el, hogy a jó szándékú emberek összefogásának köszönhetően a nemes célok elérhetőek, a nemtelen kezdeményezések pedig elbuknak. Azt állítja, 

Azt üzeni: lehetsz felnőtt vagy gyerek, lehetsz igazgató, főorvos vagy plakátragasztó, az életet te teszed széppé, célokkal telivé, tartalmassá.

Lélekemelő, léleksimogató film. Nézzék meg időnként! És mindenképpen mutassák meg gyerekeiknek, unokáiknak!

A szerző a Magyar Nemzet kulturális rovatának vezetője

Borítókép: képrészlet a Keménykalap és krumpliorr című filmből (Forrás: Filmio)