A levéltárügy története egyidős az írásbeliség történetével. Az állam kialakulása megkívánta a nyilvántartások, feljegyzések, szerződések elkészítését és megőrzését is. Ahogy fejlődött az állam, egyre több irat keletkezett, amit tárolni, óvni kellett. Többnyire a királyi, uralkodói kincsestárakban őrizték a fontos leveleket.
A magyar levéltárügy története egyidős az állammá szerveződéssel, és ezt a történetet már a kötet lektora, Ress Imre, az MTA BTK Történettudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa vázolta fel, követve a kötet szerkezetét.
A török kiűzése után az uralkodó 1723. június 19-én szentesítette az „Universale Archivum Regni”, az „általános országos levéltár” felállításáról szóló 1723. évi XLIV. törvénycikket, de 33 évet kellett várni arra, hogy a rendek és a király szándékát követően valóban megalakuljon az Archivum Regni Gróf Batthyány Lajos nádor felterjesztése nyomán.
1784 nyarán a gyűjtemény és a kezelőszemélyzet Pozsonyból átkerült Budára, az Országház utcában álló volt klarissza kolostor épületébe, hiszen megfelelő nagyságú épületként kizárólag a szekularizált egyházi ingatlanok jöhettek szóba.
1874 októberében a minisztertanács kinevezte az egyesített „új Országos Levéltár” vezetőjét, Pauler Gyulát országos levéltárnoknak, így ez a dátum a modern magyar levéltárügy kezdete, amely az állami főhivatalok történeti értékű iratanyagát kezelő intézmény lett.
A nagy mennyiségű irat miatt azonban hamarosan szükségessé vált egy új székhely felépítése, ez lett a jelenleg is használt épület.
Erről 1911-ben született meg a végleges döntés, ekkor dőlt el az is, hogy az új levéltárat a Bécsi kapu téren építik fel.
Pecz Samu építész terveit a belügyminiszter végül 1912-ben hagyta jóvá, 1913-ban megindult az építkezés, de az első világháború megakasztotta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!