Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Közeledik az év vége. Összegyűjtöttük, hogy a 2024-es esztendőben a Filmkép-sorozatunkban mely színészek filmjei keltették fel legjobban mozirajongó olvasóink figyelmét.
Gyerekként tátott szájjal néztem a Ben Hurt, Charlton Heston parádés alakítását, imádtam a történelmi kalandfilmeket. Ezt hozta vissza sokunknak Ridley Scott monumentális mozija. A Gladiátor tulajdonképpen a történelmi drámák újjáéledését hozta el Hollywoodban. A mozi központi témája a bosszú, a kitartás, a becsület és a szabadság. A film nagymértékben hozzájárult az ókori Róma témájának népszerűsítéséhez, és több hasonló stílusú alkotást inspirált a következő években. Russell Crowe alakítása legendássá vált, és a film ma már klasszikusnak számít a modern mozi történetében. Sokan kissé pátoszosnak tartják a Gladiátort. Talán igazuk is van.
De igazából nem ez a fontos, hiszen magával ragad, beszippant ez az alkotás. Ez a mozi egyik elsődleges feladata. A Gladiátor alapmű, kötelező darab minden filmrajongónak.
Amikor a Nixon című moziról kell véleményt mondani, kettősség van bennem. Mert a film nagyon jó, Stone nagyon ért ehhez a műfajhoz, de nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy nagyon erősen demokrata nézőpontból készült a film. Ismerjük Stone politikai nézeteit, így érthető, hogy ő ezen a szemüvegen keresztül szerette volna megmutatni az Egyesült Államok legvitatottabb elnökét, természetesen a Watergate-botrányra fókuszálva. Azonban a nézőben kelt egy olyan érzést ez a mozi, mintha dokumentumfilmet nézne. Ezért viszont már megkívánta volna a történet az árnyaltabb fogalmazást. A Doors-film is és a JFK-mozi is, mint általában Stone filmjei, nagyon erős jellemábrázolást tartalmaznak. A rendező nagyon jól mozog, és képes bemutatni a főszereplőjének a jellemrajzát, jellemfejlődését azokban az esetekben is, amikor nem kitalált szereplőről van szó, hanem egy közismert embert kell megjelenítenie a filmvásznon.
Ehhez természeten nagyon jó színészekre van szükség, akik zseniálisan tudnak az adott szereplő bőrébe bújni. Val Kilmer mint Jim Morrison, Kevin Costner mint Jim Garrison és Anthony Hopkins mint Nixon parádés választások voltak ezekre a kényes szerepekre. Annak ellenére, hogy Hopkins játékát több szaklap is kritikával illette, megítélésem szerint élete egyik legjobb alakítását nyújtja Nixon szerepében. Összességében egy remek életrajzi film a Nixon, aki szereti az ilyen műfajú filmeket, azoknak csemege Stone mozija, Hopkins játékáról nem is beszélve.
A Napok romjai egy csodaszépen fényképezett romantikus dráma. Aki ismeri és szereti James Ivory munkáit, az pontosan tudja, hogy mennyire profi az ilyen témájú filmek vászonra vitelében. Ezúttal is sikerült a kor hangulatát visszacsempészni és hitelesen megjeleníteni a nézők számára. A szereplők jelleme is nagyszerűen követhető, ráadásul a szerelmi szál és a náci vonal megjelenítése tovább fokozta a mozi iránti érdeklődést. A színészi gárda zseniális volt, hiszen Hopkins gyakorlatilag mindent el tud játszani, ráadásul ez a kimért komornyik figura olyan, mintha egyenesen rá lett volna kitalálva, Emma Thompson szintén lubickol a szerepében.
Telitalálat volt őket együtt szerepeltetni. Nem a véletlen szülte ezt a castingot, hiszen egy évvel korábban Ivory szintén együtt szerepeltette a két sztárt a Howards End – Szellem a házban című mozijában, ahol szintén parádézott a két színész. Szóval aki szereti a romantikus drámákat, és még rajong Anthony Hopkinsért is, annak remek választás lehet egy kis hétvégi mozizáshoz Ivory klasszikusa.
A8 mmbepillantást enged egy zárt világba, amelyben a szadisták, perverzek, snuffosok, mazochisták vígan élnek és kiélhetik alantas szenvedélyeiket. Azért volt szörnyű látni ezeket a képsorokat, mert ez a mocskos világ valóban létezik. Csak a téma tabu, nem szoktak vele az újságok címlapjain vagy talk show-kban foglalkozni vele. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: miként működhet ez a perverz, aberrált világ? A válasz gyaníthatóan a maguknak mindet megengedő gazdag, befolyásos pénzemberek és népszerű sztárok köreiben keresendő.
A szicíliaiak klánja az egyik legjobb európai gengszterfilm. Különösen azért figyelemre méltó, mert az egyik legamerikaibb európai rendező készítette. A zseniális rendezés és a csavaros forgatókönyv mellett a film legnagyobb ereje a színészi alakításokban rejlik. A Gabin, Delon, Ventura hármas olyan biztos alapot ad a történetnek, hogy kis túlzással Verneuil-nek nem is kellett instrukciókat adnia. Természetesen ez azért nem így van.
A rendező remekül kézben tartotta a történetvezetést és a film sztárjait is. Nagyon izgalmas az európai maffiafilm mint kategória. Egészen más a hangulat, más érzések kerítik hatalmukba a nézőket, mint mondjuk Coppola Keresztapa-trilógiájának a megnézésekor. Elsősorban a színészi játék miatt érdemes megnézni ezt a mozit, hiszen az tette halhatatlanná, de a film hangulata miatt is megéri, hogy újból és újból megnézzük ezt az alkotást.
Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak! 2025-ben folytatjuk izgalmas utazásunkat a filmek világában.
Borítókép: Alain Delon A szicíliaiak klánjának egyik ikonikus jelenetében (Fotó: Mafab.hu)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Filmkép 
