Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A Netflix valaha forgatott legsikeresebb angol nyelvű sorozataként A Bridgerton család biztos tagja a popkultúra panteonjának. A kérdés, hogy Julia Quinn regényei Shonda Rhimes és Chris Van Dusen gyámkodása nyomán igazodási ponttá válnak a későbbi kosztümös sorozatok számára, vagy a woke kultúra meghaladásával elvesznek-e a süllyesztőben.
Julia Quinnt a modern kori Jane Austennak szokás nevezni. Történetei a György-kori Anglia szerelmes krónikái, ahol a főszereplőkre biztos happy end vár. Igaz, Jane Austen munkássága a boldog végnél messze több: műfajteremtő író, aki a vidéki dzsentri mindennapjait leíró, tűpontos karakterábrázolásával ma az egyik lesikeresebb brit exportcikknek számít. Julia Quinn inkább a lányregények kategóriáját erősíti, és amerikaiként nem is ábrázolja olyan hitelességgel a régenskori Angliát, mint az abban élő Austin.
Viszont a modern kor romantikus regényeinek megfelelve nem elégszik meg a szerelem és a szenvedély plátói ábrázolásával, hanem a hálószobába is követi szereplőit. Így regényei kiváló sorozatalapanyagok.
A kosztümös sorozatok régóta kedvelt tévés szórakoztató eszközök, de a BBC igazán az 1970-es, 80-as években honosította meg a műfajt Tolsztoj, Anthony Trollope, Charles Dickens, Barbara Cartland és Austin regényeinek feldolgozásaival. Az Andrew Davis gyámkodása mellett készült 1995-ös Büszkeség és balítélet nyomán árasztották el a tévét a George Elliot, Elizabeth Gaskell, Thomas Hardy, Dickens és Bronte feldolgozások. A kétezres évek végére azonban csökkent a műfaj iránti érdeklődés. 2010 környékén Julian Fellowes lehelt új életet a műfajba a Downton Abbey-vel, azonban mind a brit, mint az amerikai sorozatkészítők számára egyértelművé vált, hogy az új évezred közönségét azon történelmi produkciók tudják megszólítani, amelyek 21. század kérdéseket boncolgatnak kosztümös díszletek között.
Így lett sikeres a woke és #metoo kultúrára reagáló Nagy Katalin – A kezdetek, a Spanyol hercegnő és legfőképp A Bridgerton család.
Feldolgozások különbségei
Tény, hogy vannak jó és rossz könyvadaptációk, illetve vannak azok, amelyek azon nyomban popkulturális ikonok lesznek. Utóbbi igaz a Bridgertonra is.
Huszonegy évvel azután, hogy Julia Quinn először publikálta a nyolc testvérről szóló, antológia családregényfolyamként felfogható regényszériát (ahol az aktuális főszereplő testvér történetében a többiek mellékszereplőként jelennek meg), a sorozat indító kötete, A herceg és én, a New York Times bestsellerlistájának első helyére került. Az eredeti kiadást pillanatok alatt elkapkodták a boltok polcairól, és az olvasni vágyók 700 dollárt sem sajnáltak az Amazonon egy-egy keménytáblás könyvre.
hatalmas érdeklődés nyomán gyorsan elkészült a nyolc rész utánnyomása, már sorozatszereplőkkel a címlapon.
A regények azonban éppen a nagy figyelem miatt egyre inkább a történelmet és a fekete kultúrát illető viták középpontjába kerültek. Shonda Rhimes producerként küldetésének tekinti a különféle rasszok megjelenítését sorozataiban. Ez az amerikai környezetben játszódó Grace klinika, Botrány vagy Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot esetében nem feltűnő, a 19. század elejét bemutató Bridgerton esetében viszont mindenképp eltér a korábbi, a valósághoz közelebb álló ábrázolási módtól.
A rajongók rögtön hangosan tapsoltak Shonda Rhimes és a sorozat kreátora Chris Van Dusen döntésének, hogy fekete és távol-keleti szereplők is angol arisztokratákat játszanak, mondván a fikciónak nem kell valósághűnek lennie. A döntés ellenzői szerint ugyanakkor a hasonló szereposztás hiteltelenné teszi a történetet, amivel az angol társadalom hírhedten vigyáz a távoli ősökig visszavezethető vérvonalra.
Továbbá streamingszolgáltatók által kínált bőségben a nézők ritkán néznek utána a valós történelmi eseményeknek, így sokak számára az ábrázolt valóság marad meg igazodási pontként.
A sorozat – és ezáltal regény – rajongói közül azonban sokan nincsenek ezzel tisztában. Így mikor meglátták a kevert rasszú világot Quinn regényeinek borítóin, igen csalódtak a belbecsben, mivel a szereplők kizárólag fehérek. Az írónő nyilatkozta is, hogy még utalás szintjén sem jelenik meg diverzitás a regényekben, mivel így akarta elkerülni, hogy szereplőit rasszistának bélyegezzék.
Érdekes módon épp a feldolgozás és az új megközelítés nyomán jut el ma sok, főként amerikai olvasó odáig, hogy Quinn regényeit kirekesztőnek látják.
Európában nem ilyen szélsőségesek a kritikák. Az óceán innenső felén inkább azt szokás hangsúlyozni, hogy a Bridgerton család nyolc testvérének történetei viszonylag könnyen felejthető művek, amelyek papírvékony karakterekkel és elég egyszerű történettel dolgoznak. Nem csoda, hogy a sorozat írói számos mellékszálat hoztak létre mindkét, eddig vetített évadban, hogy megtöltsék valamivel az évadonként nyolc-nyolc epizódot.
Regények és a sorozat
A herceg és énből készült első évad még viszonylagosan követi a regény cselekményszálát, A vikomt, aki szeretett engem című regényből készült második évadban azonban szinte csak a karakternevek egyeznek a regénnyel (néhol azok sem).
A Netflix az első évad sikere után legalább négy évadra hosszabbította meg a sorozat szerződését, és a márciusban bemutatott második évad óta már azt is tudjuk, hogy a harmadik eltér majd a regények sorrendjétől, és Benedict, a második fiútestvér (Luke Thompson) történetét elmesélő Tisztességes ajánlat helyett, a harmadik báty kerül terítékre.
A döntés több szempontból is érthető, egyrészt, mert a Tisztességes ajánlat újraértelmezett Hamupipőke-története a sorozat gyengébb meséi közé tartozik, másrészt Penepe Featherington (Nicola Coughlan), és Colin Bridgerton (Luke Newton) párosa igazi közönségkedvenc lett a két évad alatt. A Mr. Bridgerton csábítása már csak azért is izgalmasabb történet, mivel ebben derült fény a regényfolyam motorjának számító Lady Whistledown kilétére.
Quinn saját bevallása szerint kezdő íróként nehezen boldogult az információadagolással, hogyan ossza meg az olvasókkal a Bridgerton világhoz szükséges adalékokat, amelyek nem feltétlen férnek bele a dialógusokba. Így találta ki Lady Whistledown figuráját, aki vitriolos hangon mutatja be a szereplők személyiségét és tetteit. „Mint kiderült, ez volt karrierem legboldogabb véletlene” – írja honlapján.
Bár a sorozat nemcsak a szereplők megjelenésében, de a történetvezetésben is jelentősen eltér a regényektől, kérdés, hogy a karakter leleplezése után mit fog kezdeni Whistledownnal.
A negyedik évad még biztosan elkészül, ez vagy Benedictről vagy a család második legidősebb lánytagjáról, az élesnyelvű Eloise-ról (Claudia Jessie) szól majd. Utóbbi azért lehet érdekes, mert a Sir Philipnek szeretettel nem a Bridgerton család körében játszódik.
Hasonló a helyzet a Francesca történetét elmesélő Rossz kor kötetben is. Shonda Rhimes úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha minden testvér saját évadot kaphatna, de senki ne lepődjön meg, ha nem követik a regények sorrendjét. Mivel Francesca karakterét a harmadik évadra újracastingolják, a más sorozatban játszó Hannah Dodd helyett Ruby Stokes kapja a szerepet, és a hírek szerint komolyabb részt fog vállalni az évadban, elképzelhető, hogy Benedict története még hátrébb szorul. A rajongók egyelőre a harmadik évadot várják, amelyet Nicola Coughlan elmondása szerint nyáron kezdenek forgatni, így valószínűleg jövőre kerülhet fel a Netflix kínálatába.
A Bridgerton család hiányában szenvedőknek
A Bridgerton-hiányban szenvedők pedig ezidő alatt is bátran kereshetik Quinn újabb regényeit, mivel az írónő nemcsak a nyolc testvér meséjét fejezte be, majd írt hozzá plusz epilógus novellakötetet, illetve egy Lady Whistledown szemszögéből megírt történetet, de elkezdte az előzményszálat is kifejteni a Bridgerton család közeli barátain, a Rokesby család tagjain keresztül. A széria a negyedik regénynél tart.
Borítókép: Illusztráció a sorozatból (Forrás: Flickr)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.