Sej, szellők, fényes szellők…

Az első népi kollégiumokat a harmincas években alapították.

Forrás: Fortepan/Adományozó: Berkó Pál

*

Az első népi kollégiumokat a harmincas években alapították, amikor fiatal falukutatók feltárták a falvak népének nyomorát és kilátástalanságát. Internátusokat nyitottak okos parasztgyerekeknek, hogy tanulhassanak. A háború után nem sokkal a régiek mintájára jöttek létre az új népi kollégiumok. Negyvennyolcban már több mint százötven működött az országban. Én is így kerültem fel a fővárosba. Gyalog mentem, mert annyi pénzünk se volt, hogy vonatra üljek. A tanítóm és a plébános bácsi, akinél gyakran ministráltam, küldött velem egy ajánlást. Elolvasták, elbeszélgettek velem, ez elegendő volt, hogy felvegyenek.
Ilyen kollégiumi rendszer sehol máshol nem indult a szovjet blokkban. Az önkormányzatot magunk választottuk, tanulás után rendbe hoztuk a romos épületünket, kertet műveltünk; magunkat élelmeztük. Fantasztikus tanáraink voltak. Mérei Ferenc, Hegedűs Géza, Pataki Ferenc nevét már hallhattad tőlem.
Gáborkám, mi büszke nékoszosok voltunk. Ezt láthattad rajtam azon a fényképen. Azt mondtuk, hogy mi vagyunk a fényes szelek nemzedéke. Ahol csak tanyát vert a mozgalom, az emberek a kevésből is segítettek nekünk. Eleinte támogattak a pártok is. Már amíg voltak pártok, nem csak a kommunisták. A parasztpárttól például sok segítséget kaptunk, de Rákosiék is velünk példálóztak egy darabig.
Gondolom, Moszkvában nem tetszett a dolog. Túlságosan népi volt, nemzeti, nem eléggé internacionalista. Zavarta őket, hogy a központból szinte átláthatatlan. A legnagyobb bűnünk azonban az lehetett, hogy szerettek bennünket az emberek.Mikor a kommunisták eltakarították az útból az összes ellenfelüket, megindult a támadás ellenünk. Révai kultúrdiktátor adta meg az alaphangot: szexuális kicsapongóknak nevezett bennünket. Attól kezdve nem volt megállás. Mikor Rajk Lászlót letartóztatták, a Szabad Nép arról cikkezett, hogy összejátszott velünk a népi demokrácia megdöntéséért. Bekerültünk a Rajk-perbe, mint valami fedőszervezet egy kémfilmben. Meg se lepődtem, mikor a Nékosz harmadik kongresszusán egy pártközpontból odaküldött póttag bejelentette a föloszlatásunkat. Az volt a vicc, hogy velünk számoltatták fel a mozgalmat. Képzelheted, teljes meghasonlás. Ötvenhatban megkerestük egymást, a régiek, azt hittük, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagyatták velünk. Tizenkét napig tartott a remény. Sokunkra börtön, kirekesztés várt, aztán a lassú, lélekölő konszolidáció.

Mégis azt mondom neked, Gábor, hogy a Nékosz-nemzedék nyomot hagyott az ország szellemi életében. Jancsó Miklós,­ Nagy László, Juhász Ferenc, Berek Kati, Bacsó Péter, Kovács András mind nékoszosok voltak. A fényes szelek élménye a mai napig él közöttünk, bár többnyire már csak egymás temetésén találkozunk.
Gábor, arra kérlek, hogy legalább te ne ítélkezz kiguglizott fél­információk, soha végig nem gondolt gondolatok, zsigeri gyűlölet alapján. Azt hittem kilencvenben, hogy egyetemista korodra ezt már meghaladjuk. Ez volt a legnagyobb tévedésem.

Borítókép: Budapest, Hősök tere, felvonul a Nékosz. 1947 (Fotó: Fortepan/Adományozó: Berkó Pál)