*
Az első népi kollégiumokat a harmincas években alapították, amikor fiatal falukutatók feltárták a falvak népének nyomorát és kilátástalanságát. Internátusokat nyitottak okos parasztgyerekeknek, hogy tanulhassanak. A háború után nem sokkal a régiek mintájára jöttek létre az új népi kollégiumok. Negyvennyolcban már több mint százötven működött az országban. Én is így kerültem fel a fővárosba. Gyalog mentem, mert annyi pénzünk se volt, hogy vonatra üljek. A tanítóm és a plébános bácsi, akinél gyakran ministráltam, küldött velem egy ajánlást. Elolvasták, elbeszélgettek velem, ez elegendő volt, hogy felvegyenek.
Ilyen kollégiumi rendszer sehol máshol nem indult a szovjet blokkban. Az önkormányzatot magunk választottuk, tanulás után rendbe hoztuk a romos épületünket, kertet műveltünk; magunkat élelmeztük. Fantasztikus tanáraink voltak. Mérei Ferenc, Hegedűs Géza, Pataki Ferenc nevét már hallhattad tőlem.
Gáborkám, mi büszke nékoszosok voltunk. Ezt láthattad rajtam azon a fényképen. Azt mondtuk, hogy mi vagyunk a fényes szelek nemzedéke. Ahol csak tanyát vert a mozgalom, az emberek a kevésből is segítettek nekünk. Eleinte támogattak a pártok is. Már amíg voltak pártok, nem csak a kommunisták. A parasztpárttól például sok segítséget kaptunk, de Rákosiék is velünk példálóztak egy darabig.
Gondolom, Moszkvában nem tetszett a dolog. Túlságosan népi volt, nemzeti, nem eléggé internacionalista. Zavarta őket, hogy a központból szinte átláthatatlan. A legnagyobb bűnünk azonban az lehetett, hogy szerettek bennünket az emberek.Mikor a kommunisták eltakarították az útból az összes ellenfelüket, megindult a támadás ellenünk. Révai kultúrdiktátor adta meg az alaphangot: szexuális kicsapongóknak nevezett bennünket. Attól kezdve nem volt megállás. Mikor Rajk Lászlót letartóztatták, a Szabad Nép arról cikkezett, hogy összejátszott velünk a népi demokrácia megdöntéséért. Bekerültünk a Rajk-perbe, mint valami fedőszervezet egy kémfilmben. Meg se lepődtem, mikor a Nékosz harmadik kongresszusán egy pártközpontból odaküldött póttag bejelentette a föloszlatásunkat. Az volt a vicc, hogy velünk számoltatták fel a mozgalmat. Képzelheted, teljes meghasonlás. Ötvenhatban megkerestük egymást, a régiek, azt hittük, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagyatták velünk. Tizenkét napig tartott a remény. Sokunkra börtön, kirekesztés várt, aztán a lassú, lélekölő konszolidáció.
Fortepan-történetek
