időjárás 14°C Amália 2022. október 7.
logo
FORTEPAN-TÖRTÉNETEK

Angéla nővér

GAZSÓ L. FERENC
2022.09.12. 12:00 2022.09.19. 12:00
Angéla nővér

Micsoda? Hogy megjártam-e a háború poklát? Nemhogy megjártam, meg is örökítettem. Azelőtt szabadúszó fotóriporter voltam. Dolgoztam mindenfelé, még az Est lapok is alkalmazott néha. Úgyhogy mikor jött a sorozás, mozgósítottam a kapcsolataimat. Az egyik tábornok, a nevét nem mondom, mert diszkréció is van a világon, beajánlott tábori fotósnak. 

Így úsztam meg, hogy ágyútölteléknek vigyenek a frontra. Annak idején a lánya esküvőjén fotografáltam. A kép, ahogyan a mennyasszonyt az oltár elé vezeti, ezüst keretben ott állt az íróasztalán.

Negyvenkettőben aztán nem volt mese, menni kellett az orosz frontra, hogy lefényképezzem a 2. magyar hadsereg dicsőséges előre nyomulását. Felkapaszkodtam egy kórházvonatra. Odafele még nem volt tele sebesültekkel, élelmet, gyógyszert, adományokat, orvost, ápolót vittünk a harcoló alakulatokhoz. Mondhatom, úri dolgom volt, nem úgy, mint a visszaúton, mikor megteltek a vagonok sérült, csonkolt, haldokoló szerencsétlenekkel.

Szóval, egyik este konyakozok a tisztekkel, mikor egyszer csak megjelenik Angéla, pontosabban Angéla vöröskeresztes nővér. Hisz magát Debrecenből ismerem, kis kezit csókolom! – kiáltottam fel örömömben. Angéla, a Dóczi polgári leányiskolába járt, én meg a fiúkhoz. Már akkor szemrevaló volt, hát még érett kisasszonyként. Próbáltam csapni a szelet, de hűvösen elutasított.

Egy évre rá megint összefutottunk, mikor feljutottam a kórházvonatra, hogy valahogy hazavergődjek. Akkor készült ez a fotó. Nézzék azt a csinoskát, balról a második, hogy teszi-veszi magát a náci tisztek között. Komolyan mondom, gyomor kellett hozzá, hogy egyáltalán exponálni tudjak.

Sikerült megúsznom a háborút. Mikor kollaboránsok után kutattak, elővettem az archívumomat. Sejtettem, hogy egyszer még jó lesz valamire. Bevittem a hatóságokhoz a képet, persze másokról is volt terhelő anyagom bőven. Nem csalódtam, cserébe alkalmazott az akkori belügy, nem sokra rá, mikor jöttek a kommunisták, átvett az ÁVO. Mindig mondta apám, ha már az eszeddel nem sokra viszed, légy ügyes, Tibike. Bár a fotózást sosem tekintette munkának.

Egyik reggel nézegetem a képeslapokat. Angéla nővér! Öles cím a cikk tetején: Így járnak a kollaboránsok! Kiment a lábam alól a talaj, ahogy olvasom tovább, hogy még a vöröskeresztes nővérek között is akadtak olyan elvetemültek, akik lepaktáltak a nácikkal, de ezek már lakat alatt vannak, és várják a bírósági tárgyalást, a méltó büntetésüket.

Angéla nővérnek az életemet köszönhetem. A negyven fokos hidegben elfagyott a lábam. Mire a kórházvonat elindult velünk a hátországba, már üszkösödni kezdett. Annyi hasonló eset volt, hogy nem sokat vacakoltak, futószalagon zajlott a csonkolás. Angéla nővér azt mondta: ezzel a sebbel várjunk pár napot, megpróbálja kikezelni. Kenőcsökkel, olajakkal gyógyítgatta a sebet, jó ég tudja, honnan hozta a vajákos tudományát. Megmaradtam, a lábam is helyrejött.

A vonaton működött egy Tudósítói Iroda, az volt a dolguk, hogy a sebesültekről, elhunytakról már menet közben tájékoztatást adjanak a vezérkarnak. Volt közöttük egy falubeli pajtásom, tőle tudtam meg, a nővérek megpróbálják kiszedni a német tisztekből, hogy az útba eső tábori

kórházaikban vannak-e magyar sebesültek. Összeszedték, akit csak lehetett. Ahogyan mentették azokat a munkaszolgálatosokat is, akik külön vagonban, szinte ellátatlanul utaztak velünk.

Ezt az Angélát akarják elítélni?! Felkutattam a tanúkat. Végül is elértük, hogy Angélát szabadon engedjék. Meggyalázva, meggyötörve jött ki a börtönből. Ezt bezzeg nem fotózta senki! A kutatás közben kiderült az is, hogy ki volt a fotós, aki feldobta őt. Jelentsük fel, hogy ne árthasson többet, ajánlottam Angélának, de szelíden csak a fejét ingatta. 

Nem lehet, hisz annak idején nővéri esküjéhez híven Krisztus vérének pirosát hordozta a keresztjén. Pontosan tudta, hogy ki volt a feljelentő. Imádkozott a lelki üdvéért.

Két évre rá esküdtünk. Több mint negyven év házasság után mondhatom, ma is elvenném. Három gyermekünk született. Ők mit sem tudtak eddig az édesanyjuk kálváriájáról. Most, hogy Angélám halálának tizedik évfordulóján a szülőfaluja díszpolgára lesz, ideje, hogy elmondjam nekik a történetét.

Borítókép: Kórházvonat, 1942. (Adományozó: Fortepan/Reményi József)

Fortepan-történetek

Az intéző visszanéz – Tudják maguk, mi az az MHK?

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.