Parazita eszmék és fertőzött rendszerek

A nyelvi ideológiákat kutató posztmodern dekonstruktivisták megkérdőjelezik a néven nevezett nyelvek létét.

Az eredmény, hogy a nyelv hagyományos felfogása „nagyerejű ideológiai alkotmány: a modern kormányzati rendszerek eszköztárának meghatározó eleme, széles körben érvényesítik […], és szenvedélyes személyes kötődés tárgyául szolgálhat” – olvashatjuk Jan Blommaert holland és Ben Rampton angol nyelvész tanulmányában a Replika című folyóirat 2021/1–2. számában.

Nincsenek egyedül ezzel a felfogásukkal. Álláspontjuk szerint a nemzeti nyelvek kijelölése valójában ideológiai homogenizáció, mert nem nyelvek vannak, hanem szub- és transznacionális stílusok és regiszterek. 

Ezért a modern nyelvész feladata: a nemzet és a nép fogalmának kritikai elemzése, az elkülönülő „nyelvek” ideáljának dekonstrukciója. Az „anyanyelv”, az „anyanyelvi beszélő” jelentős ideológiai erővel bír, de semmi keresnivalója nincs a nyelvtudomány eszköztárában, inkább azzal kell foglalkozni, hogy az emberek hogyan alkalmazzák a különböző nyelvi formákat, amikor egyes csoportoktól elszakadnak, másokkal közösséget vállalnak, hogy életük során milyen pályát jár be a csoportokkal való azonosulásuk.

Gad Saad A parazita elme című, most megjelent könyvében a villámgyorsan terjedő fertőző eszmékről ír: „Az emberi agy parazita vírusai közé sorolom a posztmodernizmust, a radikális feminizmust és a társadalmi konstruktivizmust, amelyek ugyanabban a fertőzött ökoszisztémában vannak jelen: az egyetemeken […] őrültségekkel fertőzik az agyunkat.” Ő a kanadai, amerikai és nyugati egyetemeken izolálta a fertőzést. Én már itthon is.

 Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)