A népnevek a nyelv sajátos elemei: tartalmuk nehezen lehatárolható, idővel szűkülhet vagy bővülhet, stílusértékük, másodlagos vagy mellékjelentésük alaposan megváltozhat. Helyneveink több olyan nép nevét is őrzik, amelyekről igen kevés pontos információval rendelkezünk, de a magyarság korai történelmében minden bizonnyal fontos szerepet játszottak.
Hajdúböszörmény neve például a honfoglalás idején a magyarokkal együtt érkező, valószínűleg törökségi nyelvet beszélő, iszlám vallású népcsoport, a böszörmények nevéből keletkezhetett.
Török nyelvű lovas nomád nép lehetett az úz (guz, oguz) is, amelynek nevét az Uza, Uzdi helynév és az Úz-patak, Úz-völgy neve örökítette meg. A régi Olasz, Olaszi, Olasztelek helynevek pedig tágabb értelemben újlatin nyelvet beszélő, leginkább francia betelepülőkre utalnak – a szó jelentése csak a XIV–XV. századra szűkült ’itáliai’ értelművé.
A népmesékből ismert „burkus” népnév az 1700-as évektől használatos, ’porosz’ jelentésben. A szó a német Brandenburg tartomány nevéből alakult, annak latinos, „brandenburgus” formájú alakjából. Az ebből levált „burkus” kifejezés a porosz fejedelemség és a brandenburgi őrgrófság 1618-as egyesülése után vehette fel ’porosz’ jelentését. A szó fejlődését elősegíthette, hogy a népnyelvben már létezett egy burkus ~ burkos ~ burgus kifejezés, amely a „borít, borul, burkol” szavakkal áll rokonságban. Ez a burkus tájszó a Székelyföldön „sűrű lombú, sokágú, nagy terjedelmű” értelemben volt használatos, a sűrű lombozatú fa például „burkusfa”.
Más tájakon előfordul ’bozontos’, ’nagy fejű’, ’testes, zömök’ jelentésben is. Ismerünk számos adatot lónévként, kutyanévként való használatára: „Jó kutyánk, Burkus elveszett” (Ady). Idővel a népnyelvi szó hatására a burkus népnév elavult: mesebeli, gazdag ország jelölője lett az irodalomban.
A muszka kifejezést már az 1500-as években lejegyezték ’orosz ember’ jelentésben, köznévként és személynévként egyaránt. Ez a szó a régi „Muszkaország” összetételből vált ki, amelynek előtagjában Moszkva város nevét ismerhetjük fel. (Ehhez hasonlóan Ausztriát is emlegették „Bécsország”-ként a régiségben.) A muszka szóalakjának kialakulásában egy hangváltozás, a „v” eltűnése is szerepet játszott, amelyhez hasonló nyelvtörténeti folyamat az este (estve), pitar (pitvar), körte (körtve) szavainkban is lejátszódott.
A népmesék burkus királyának és muszka császárának népneve tehát eredetileg ’porosz, német’, illetve ’orosz’ nemzetiségre utalt. A két szó jelentésárnyalatainak fontosságára az operatörténetből említhetünk sajátos példát. Kodály Zoltán Háry Jánosának 1926-os bemutatóján, majd az azt követő évtizedekben az első felvonás („kaland”) még a „muszka” határon játszódott, ahol a határt kellemetlenkedő muszka silbak (őrszem) őrzi. 1952-től viszont a helyszínt óvatosan a „burkus” határra helyezték át a szövegkönyvben, ahol „burkus” határőr áll az őrbódéban (és tesz meg mindent azért, hogy a határ átjárhatatlan legyen).
Tehát – ahogy Breuer János egy tanulmányában feltárta – a dramaturgiai változtatással (minden bizonnyal Kodály Zoltán beleegyezésével) sikerült elkerülni, hogy a „baráti” Szovjetunió, kiváltképp annak hadserege feldühödjön a darabban elhangzó „muszka” szó hallatán.
Bár – és ezt talán a szerző is sejtette – a korabeli nézők számára talán nem jelenthetett gondot a bundában-kucsmában színpadra állított silbak és a hóval borított őrbódé földrajzi elhelyezése a burkus szó használata ellenére sem…
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Anyanyelvünk 
