A legősibbnek tartott változat, az -á/-é jeles elbeszélő múlt idő a jelennel kapcsolatban nem álló események elbeszélését tette lehetővé: láték, látál, látá (látám, látád, láta stb.). Ez a forma a ma is élő -t jeles múlt idő (láttam, láttad, látta) terjedésének hatására szorulhatott vissza a XVIII. századra, ezután már csak irodalmi szövegekben – némileg módosult jelentéstartalommal, erősebb érzelmi töltettel élt tovább rövid ideig.
Kényszerű értelmezések
Egyes keleti nyelvjárásokban, a Tiszántúl délkeleti részén, a Székelyföldön vagy a moldvai magyarság körében a XX. században is megőrződött a variáns. A mai nyelvhasználók – különösen az iskolai tanulók – számára viszont már külön magyarázatra van szükség, ha ilyen szövegrészletek értelmezésére kényszerülnek: ellenkező esetben a „Szabadság! Itten hordozák véres zászlóidat” sorból könnyen „itten hordozzák” változat alakul.
Az ómagyar korból (a honfoglalástól a mohácsi vészig) bőségesen adatolható az úgynevezett összetett múlt idők jelenléte a nyelvhasználatban. A folyamatos (befejezetlen) múlt idő a kijelentő módú igealak és a „vala” létige összetételéből alakult ki, mint a „lát vala, kér vala”: ezzel a szerkezettel a múltbéli cselekvés folyamatosságát, befejezetlenségét lehetett kifejezni – hasonlóan az angol past continuous igeidőhöz.
A régmúlt (befejezett múlt) a -t jeles múlt idejű igealak és a vala ~ volt létige alkalmazásával a cselekvés, történés befejezettségét fejezte ki, de az előidejűségre, a múltban zajlott cselekvések közül a korábbira is utalhatott: „látott vala ~ látott volt”.
Ómagyar örökség a székelyeknél
Az összetett múlt idők a magyar nyelv belső fejleményei, létrejöttüket funkcionális okokkal is megmagyarázhatjuk. Elterjedésüket azonban elősegíthették más nyelvekből származó minták: a vándorlások korában a törökségi nyelvek, a középkorban pedig a latin nyelv hasonló rendszere is hatott a nyelvhasználatra e tekintetben. Egyes kutatások azt is feltételezték, hogy az összetett alakok inkább az írásbeliséget jellemezték, mint a valós mindennapi beszélt nyelvet – ennek azonban ellentmond, hogy nemcsak a fordításokon alapuló egyházi szövegekben, hanem az élő nyelvhez közelebb álló világi nyelvemlékekben (például levelezésekben) is sűrűn találunk ilyen formákat. Valós jelenlétük mellett szól az is, hogy az erdélyi, különösen a székely és a moldvai nyelvjárások még a XXI. századra is átörökítették ezen múlt idők használatát (természetesen a régi korokban is lehetett valamiféle területi megoszlása az ilyen alakok előfordulásának).
Szent Péter is megijedt volt
Az irodalomban bőven találunk példát ezekre a nyelvtörténeti-nyelvjárási jelenségekre – ezáltal használatuk, pontosabb jelentésük is tanulmányozható. A székelyföldi Zágonból származó Mikes Kelemen Törökországi leveleiben szép számmal találunk példákat régmúlt, folyamatos múlt kifejezésére: „azt a várost Constantinus építette vala, ugyan Constantinus nevű görög császár is veszté el életével együtt”; „látja kéd, még Szent Péter is megijedett volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai”. Tamási Árontól is bőségesen idézhetünk ilyen szerkezeteket: „úgy jártam, ahogy Ábrahám járt volt, amikor Izsák nevű fiát fel akarta áldozni”; „pálinkám maradt vala még, de azt nem szerettem volna elkomázni véle”.
