Igazából úgy kellene élni, ahogy a Vajákos Biri él… – gondolta magában Rezeda Kázmér, miközben a Vajákos Biritől kapott holmikat rakosgatta a konyhában.

Vajákos Biri Rezeda Kázmér húga amúgy. Nem mellesleg. Rezeda Fruzsina. Vajákos Biriként pedig a mérhetetlen szeretet emlegette, amellyel Rezeda Kázmér körülvette húgát, akinél tizennégy évvel volt idősebb, így fiatalkorukban szinte semmilyen kapcsolat nem volt közöttük. De most, ahogy Rezeda Kázmér beleöregedett igazi énjébe, egyre jobban szerette a kisebbik Rezedát, akit éppen szeretete miatt emlegetett Vajákos Biriként.
Vajákos Biri az erdőt járta, a hegyeket járta, nem volt a Pilisnek zuga, mit ne ismert volna, gombászott, gyógyfüveket gyűjtögetett, azokat hazahordta, szárította, feldolgozta, s kis üvegcsékben sorakoztak a termékek aztán, melyeket Rezeda Kázmér egyre jobban csodált.
Vajákos Biri jurtát állított fel házuk kertjében, abban lakott, a kertet pedig nagy gonddal és szakértelemmel művelte, paradicsom, uborka, borsó virított az ágyásokban, odébb hagyma, aztán a gyógynövények s egyéb finomságok, citromfű, menta, bazsalikom, miegyéb. A szomszédságban lakott Biri kedves barátnője, Zsuzsi, a „kecskés” Zsuzsi, aki – na fogadjunk, hogy kitalálták! – kecskéket, birkákat tartott, Biri megtanult tőle kecskét fejni, abból sajtot készíteni, Rezeda Kázmér pedig elég hamar megtanulta megenni a Biri finom sajtjait.
– „Krisze-krusza, kerge lúd, most segíts meg, Belzebúb; Áldás sátán szerzeménye, megjött a jó Biri néne; Pók keresztje, darázs szíve, segíts rajta, varázsige; Béka mája, tyúk epéje, kórság a pokolba méne; Zöld gyík farka, bagó bajsza, legyél újra szép dalia!”
Rezeda Kázmér a Ludas Matyiból vett idézetekkel szórakoztatta magát és húgát, együtt mondogatták ezeket, miközben készült valami finomság – például ebéd.
Mert tudni kell, hogy Kázmér húga, Vajákos Biri remekül főzött. Ráadásul. Majdnem olyan jól, mint maga Kázmér – bár ezt kizárólag Rezeda Kázmér mondogatta, feltehetőleg irigységből. Mert igaz, ami igaz, Kázmér is jól főzött, ezt-azt remekül, a hiányosságokat pedig dumával pótolta. Ahogy mondani szokás: „Szélesebb a vállnál az arc” – na, hát ezt gyakorolta Kázmér, amikor olyasféle étkek kerültek szóba, melyeket képtelen lett volna elkészíteni. Olyankor a lehető leghatározottabban magyarázta, mi a teendő.