Rezeda Kázmért elképeszti Vajákos Biri főzőtudománya

Vajákos Biri az erdőt járta, a hegyeket járta, nem volt a Pilisnek zuga, mit ne ismert volna, gombászott, gyógyfüveket gyűjtögetett, azokat hazahordta, szárította, feldolgozta, s kis üvegcsékben sorakoztak a termékek aztán, melyeket Rezeda Kázmér egyre jobban csodált. Mert tudni kell, hogy Kázmér húga, Vajákos Biri remekül főzött. Ráadásul. Majdnem olyan jól, mint maga Kázmér – bár ezt kizárólag Rezeda Kázmér mondogatta, feltehetőleg irigységből.

LONDON, ENGLAND - MARCH 06: A couple take photographs of giant willow mushroom sculptures at The Royal Botanical Gardens, Kew on March 6, 2014 in London, England. Parts of the United Kingdom are experiencing warm weather and sunshine. (Photo by Peter Macdiarmid/Getty Images) Fotó: Peter Macdiarmid

A Vajákos Biri meg eközben megfőzte. Megfőzött mindent. S nagyrészt olyasmiből, amit maga termelt, gyűjtött, készített.

Sokáig tartott például fürjeket a háznál Biri néne, s akkor mindig volt odahaza füstölt fürjtojás, amitől lehetett sírni is, olyan fenséges volt.

Aztán – mint említettem – ott voltak Biri néne sajtjai.

Meg a gombák. A szárított vargányáért Kázmér ígért aranyat, hat marékkal, kapott is mindig, ameddig volt, de soha nem eleget. Aztán volt szárítva sötét rókagomba is meg tölcsérgomba is, Biri néne elmagyarázta, hogyan lehet megkülönböztetni, az egyik lemezes, a másik pedig sima, és még az is lehet, hogy szürke rókagombáról és sötét trombitagombáról beszélünk, de ez nagyjából mindegy, mert a lényeg a végeredmény, az üvegbe zárt csoda, amely aztán, mikor kiszabadul, mint a dzsinn a lámpásból, olyan ízt ad rizottónak, levesnek, rántottának, pörköltnek, hogy arra nincsenek már szavak.

Sárga gévagomba. Azt frissen kell, és rántani. S akkor, evés közben érdemes Clairvaux-i Szent Bernát Isten-himnuszait zsolozsmázni, mert mégis, mi egyebet, ugye? Persze, ha valaki pörköltnek készíti el a sárga gévagombát, beérheti egy Assisi Szent Ferenc Naphimnusszal is: 

„Áldott légy, Uram, Hold nénénkért, / És minden csillagaiért az égnek. / Őket az égen alkotta kezed / Fényesnek, drága szépnek.” 

Na most, ha Szent Ferenc evett volna sárga gévagombát, akkor valahová ide szőtte volna be annak dicséretét.

Ilyesmikkel foglalkozott hát a Vajákos Biri, s Rezeda Kázmér tőle hozott haza szárított csalánt, amelyből teát kell főzni, s üresen meginni éhgyomorra, reggel, langyosan úgy két decit, s múlik tőle az allergia. S hozott még Kázmér friss mentát, friss citromfüvet, tavaszi limonádénak. S friss, zsenge újhagymát, zsíros kenyérre. Mindezt abban a kosárkában vitte haza Rezeda Kázmér, amelyet Vajákos Biri font, mert kosarakat is font a Biri, és egyéb mindenféle tartókat, szakajtókat, továbbá madáretetőket. S Rezeda Kázmér csak olyan szappant használt, amelyet húga főzött, s ha kicserepesedett a szája, akkor a Vajákos Biri készítette balzsammal kenegette.

– Igazából úgy kellene élni, ahogy a Vajákos Biri él… – gondolta magában Rezeda Kázmér, s valóban. Aztán vizet tett a tűzre (villanyra) Rezeda Kázmér, hogy tésztát főzzön, s alig várta, hogy elinduljon a balatoni szezon, mert tésztakészítő cájgot kapott Rezeda Kázmér drága szép feleségétől, s megbeszélték Vajákos Birivel, hogy majd odalent Alsóörsön a nyáron nagyobb mennyiségben készítenek tésztákat, spagettiket, tagliatelléket, miegyebet, lesz, amihez vargányaport kevernek, s csinálnak majd levesbe valót is, cérnametéltet s szarvacskát és csigatésztát, ahogyan a nagymamájuk készítette egykoron, gép nélkül, kézzel, s dúdolva közben, hogy: Bíró Marcsa egyszer csak / gondolt egy nagyot, / odakünt a konyhában / nagy tüzet rakott, / sütött-főzött összevissza, / mint a lagziba’, / és nem vette észre, hogy hol van a hiba. // A baromfit tollastul tette a zsírba, / a fűszer meg ott maradt, lent a fazékba’, / megette a tollas tyúkot, megkékült bele, / majd kiugrott kínjába’ mind a két szeme. 

Úgy kellene élni, ahogy a nagymamák éltek. Úgy kellene élni, ahogy élni lehet s élni kell s élni érdemes. Csak úgy nem, ahogy manapság élünk…

Borítókép: Fotó: Getty Images