Magán kezdte a kormány a spórolást
Varga Mihály ismertette, hogy mennyivel csökkent a gázfogyasztás az állami hivatalokban.
Varga Mihály ismertette, hogy mennyivel csökkent a gázfogyasztás az állami hivatalokban.
Azzal, hogy az Európai Unió lépésről lépésre elvágja magát a működéséhez szükséges nyersanyagoktól, évtizedek munkáját teszi tönkre.
Berhidai Piusz: „Nemcsak fűtésre vagy élelmiszerre van szükség, hanem valódi találkozásokra is”.
Varga Mihály ismertette, hogy mennyivel csökkent a gázfogyasztás az állami hivatalokban.
Azzal, hogy az Európai Unió lépésről lépésre elvágja magát a működéséhez szükséges nyersanyagoktól, évtizedek munkáját teszi tönkre.
Berhidai Piusz: „Nemcsak fűtésre vagy élelmiszerre van szükség, hanem valódi találkozásokra is”.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Vállalkozók Napja ünnepséget.
A jövőben havi két alkalommal, összesen negyvenezer forint értékben a pénzforgalmi szolgáltató nem számíthat fel díjat.
Az elmúlt fél évben óriási nyomás nehezedett a hazai fizetőeszközre, amit a dollár erősödése mellett döntően a gáz árának elszállása magyaráz.
Jó esély van arra, hogy – újabb negatív hatás nélkül – megáll a kölcsönök drágulása.
A rekordméterű áremelkedésen belül egyre nagyobb szerepe van az energiaárak emelkedésének, egyre magasabb, negyven százalék feletti részaránnyal.
A téli fűtés és a nyári hűtés is egyre jobban terheli a családi költségvetést.
Jelentős az érdeklődés hazánk iránt, visszaköszön a kedvező üzleti környezet.
Az olajembargó megnehezíti hazánk kőolajellátását is.
A javaslatot még el kell fogadnia a parlamentnek is. A jogszabály alól vannak kivételek.
A statisztika szerint a fűtés és a vízmelegítés a két legtöbb energiát fogyasztó terület a háztartásban
The Economist: Az energiaárak emelkedése drámai mértékben megemelheti az európai halálesetek számát.
A mezőgazdaságban súlyos károkat okozott az aszály, ez a bruttó hazai termék alakulásán is meglátszik.
Az infokommunikációs vállalat adózott eredménye csökkent az előző év hasonló időszakához képest.
Nagyobb a baj Százhalombattán, mint gondolták.
A forgalom növekedése alapján az árfolyam emelkedésére lehet számítani.
A mobilfizetés egyre jobban terjed, egyelőre azonban még nem kizárólagos a használata.
Az MVM a szakmai elismerésen kívül kétmillió forinttal támogatja a tíz díjazott, harminc év alatti zeneművészt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A német gazdaság gyengélkedése továbbra is visszahúzó erő.
Magyarországon is van realitása harmadik atomerőműnek.
Magyarország a tíz témakörből nyolc esetében az első tíz legjobb teljesítményt nyújtó ország közé került a Világbank felmérésében.
Bezzegromániában mégsem fenékig tejfel az élet.
A tárca szerint olyan intézkedést támad az Európai Bizottság, amiről korábban kimondták: megfelel az uniós normáknak.
Romba dőlhet az európai gazdaság jövőbeli versenyképessége.
Erősíti együttműködését a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel.
Túlnyomóan borult lesz az ég, helyenként a szél is megélénkül.
Egészséges étkezés, rugalmas munkaidő, sportolási lehetőség és családbarát környezet? Szigorú zsűri vizsgálja azokat a cégeket, akik a beneFit díjra pályáznak.
A Washington Post új részleteket hozott nyilvánosságra arról, hogyan sikerült Izraelnek a Hezbollah kommunikációs eszközeit megsemmisítő műveletet végrehajtani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.