Napjainkban Csajkovszkij meg az általa alkotott 6. „Patetikus” szimfónia a putyini propaganda részét képezi, az orosz nép pedig a kollektív bűnösség vádjával néz szembe. A felvilágosult, progresszív Nyugat lecsap mindenre, ami orosz, legyen az egy ma élő sportoló, művész vagy épp több száz éve született zeneszerző.

A vérre szomjazó liberális kommentelők pedig felállva tapsolnak az eltörlés kultúrájának.

Egészen döbbenetes dolgok történnek, annyira, hogy az ember ezeket a híreket olvasva nem is hisz a szemének, hiszen minden ilyen információ olyan abszurdnak tűnik, mintha valami gonosz manó megtrollkodta volna a szerkesztőségeket. Aztán, miután több forrást is ellenőriz, és szembesül azzal, hogy a hír tényleg valóságos, szomorúan a kezébe temeti az arcát, így ül hosszú percekig, majd az égre néz és nagyot sóhajt.

Én is így tettem, mikor elém került a Bournemouthi Szimfonikus Zenekar február 24-i délnyugat-angliai exeteri koncertjéről szóló beszámoló.

A zenekart Madaras Gergely, a Liège-i Királyi Filharmonikusok zeneigazgatója vezényelte, és egészen addig minden a szokásos medrében folyt – a zenészek játszottak, a közönség pedig élvezte a muzsikát –, míg a produkció el nem érkezett a szünethez, amikor is a csendet hangos vita zaja zavarta meg.

Most tessenek leülni, és jó erősen megkapaszkodni valami lelkiismeretesen rögzített tárgyba, ugyanis a veszekedés amiatt tört ki, hogy a programban Csajkovszkij egyik közkedvelt műve, a 6. „Patetikus” szimfónia következett volna.

A közönség egyik része annyira felháborodott azon, hogy az 1840-ben született orosz zeneszerző (az egyetemes zenetörténet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja) művét kellene meghallgatnia, hogy az effajta komolyzenei koncertekre a legkevésbé sem jellemző hangos elégedetlenkedésbe tört ki.

Az ok nyilván a háború, és az ukrán–amerikai propaganda volt, ez utóbbi olyan magas fordulatszámon pörög, hogy teljesen megbolondította az embereket, például biztos forrásból tudom, hogy egy itt élő orosz, egyébként női balettmestert több fővárosi étteremben sem voltak hajlandók kiszolgálni. A hölgy azt mondta; szabályosan retteg, nem mer az anyanyelvén megszólalni, mert már olyan is megesett vele, hogy amikor egy alkalommal így tett az utcán, hangos és durva beszólások elszenvedőjévé vált. 

És hazánkban (a baloldali sajtót leszámítva) még csak nem is dübörög az ukrán népet szentként, az oroszokat pedig a sátán csatlósaiként bemutató amerikai propaganda. Máshol, elsősorban Nyugat-Európában viszont teljes gőzzel gyártják az oroszellenes érzelmeket felkorbácsolni hivatott, a negyvenes évek náci propagandáját idéző híreket.

Így aztán nem is túl meglepő, hogy az exeteri úri közönség köreiben a focimeccsek hangulatát idéző balhé tört ki Csajkovszkij neve hallatán. A gyűlöletet célzó agymosás fontos eszköze a nyugati propagandának, most mindenre „lőnek”, ami orosz, és bár eredetileg valószínűleg a célpontok között nem halott zeneszerzők voltak, de a gép forog még úgy is, hogy az alkotója már lepihent aludni, a nép pedig a háborús hipnózisból még akkor sem ébred fel, amikor azon kapja magát, hogy egy komolyzenei koncerten Csajkovszkijt kezdi szidni, illetve bojkottálni.

Tényleg egészen döbbenetes, hogy idáig jutottunk; a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjét a származása miatt akarja megtagadni, betiltani egyik napról a másikra a fejlett, progresszív Nyugat. Akinek persze semmi köze Putyinhoz, a háborúhoz, műveit a XIX. században alkotta, nem támogathatja sem az orosz inváziót, sem az ország elnökét, hiszen réges-régen meghalt, de mindez a délnyugat-angliai közönség egy részét nem érdekelte, mert az elméjüket teljesen elborította az oroszellenes gyűlölet.

A történet vége egyébként pozitív, mert Madaras Gergely képes volt megnyugtatni a publikumot, így a koncert folytatódhatott, Csajkovszkij dallamai is felcsendülhettek, de ez csak az ő lélekjelenlétén és kommunikációs képességein múlott.

Ha a háború nem fejeződik be, és a Nyugat tovább folytatja az orosz nép és kultúra elleni uszítást, akkor valós forgatókönyv lehet, hogy pár hónapon belül a színházak leveszik műsoraikról A hattyúk tavát, A diótörőt és a Csipkerózsikát. Hiszen ezeknek a műveknek zenéjét egy halott orosz zeneszerző komponálta meg.

Most kellene leállni!

Borítókép: A Cseh Nemzeti Balettegyüttes tagjai A hattyúk tava című előadás próbáján a prágai Nemzeti Színházban (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!