Ráadásul a Karácsony-pártnak majdnem annyi képviselője (hét) ülhet be a parlamentbe, mint a Jobbiknak (kilenc). A lemondás – a baloldalon már megszokott módon – fel sem merült: amikor Jakabot arról kérdezték, hogy hajlandó-e vállalni a precedens nélküli fiaskó következményeit, szemét kimeresztve, rekedten krahácsolva Márki-Zayt és a körülményeket kezdte hibáztatni. Utóbbi hozzáállása is megér egy misét, de legalább nincs pártja, és úgy tűnik, hogy Hódmezővásárhelyre visszahúzódva kivonul az országos politikából.
Jakab makacs maradni akarása persze érthető. Érthető, ha valaki gengszterfilmekből vett klisék alapján tekint a politikára, és pártpénzekben, kimaxolt költségtérítésekben, valamint a meghódított titkárnők számában határozza meg a céljait és a sikert. Márpedig Jakab pont ezt csinálja. Míg parizer- és paprikáskrumpli-evéssel azt próbálja elhitetni a szavazóival, ő is egy hétköznapi ember, addig egy „munkalakásban” mutogatta a bélyeggyűjteményét a mamuszos mindenesnőjének, aki titokzatoskodva azt nyilatkozza a sajtónak, hogy ő szervezi meg „Péternek a napi menetet”. De ezt a szemléletet tükrözi a párttársaktól behajtott születésnapi arany karóra vagy az Újbudán kiügyeskedett családi ingatlanbirodalom is.
Ez a mentalitás jellemzően erős cinizmussal, az emberek lenézésével párosul, s időnként Jakab ki is mutatta, mit is gondol a szavazóiról. Emlékezetes, hogyan fújtatott és forgatta a szemét, amikor egy nővér odament hozzá egy fórumon, és ölelgetni kezdte. De az is mély nyomot hagyhatott az időközben elpártolt Jobbik-szavazókban, hogy a melósok hőse szerepében tetszelgő Jakab miként ordította le egy munkagépkezelő fejét, amiért az az ő sajtótájékoztatója közelében merészelt dolgozni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!