időjárás 17°C Paszkál 2022. május 17.
logo

Márki-Zay Péter megbukott a történelem-utóvizsgán is

CSATÁRI BENCE
2022.04.04. 18:44 2022.04.05. 01:54
Márki-Zay Péter megbukott a történelem-utóvizsgán is

Eddig sem volt könnyű eligazodni Márki-Zay Péter önellentmondásoktól hemzsegő, óráról órára megváltoztatott kijelentésein (emlékezhetünk: még a saját évértékelő beszédének időpontját sem volt képes megjegyezni, egyetlen műsorban négyféle napot jelölt meg, ahogy az ukrán elnök nevével is hadilábon állt), de a bukott baloldali miniszterelnök-jelölt azon túlmenően, hogy az eddigi példaképeinek megfelelően még gratulálni sem volt képes a győzteseknek, újabb történelmi hazugságot vágott azoknak az érdeklődőknek a szemébe, akik kíváncsiak voltak és végignézték az öngyilkos politikai kamikaze-akció (értsd: a baloldali kormányfő-jelölt kampánya) végvonaglását.

A választás végeredményének tudatában politikai értelemben szánalmasan és szövetségesei által galád módon magára hagyott Márki-Zay Péter azt ecsetelgette: „a történelem tanulsága, hogy Milošević is népszerű volt, amikor a NATO bombázta, és Hitler is kétharmados többséget szerzett volna 1945-ben Németországban, amikor Berlin körbe volt véve.”

Ezzel a náci Harmadik Birodalommal kapcsolatos kijelentéssel azonban van egy „apró” hiba. Történelmi tény ugyanis, hogy amikor 1945 áprilisában bezárult a gyűrű Berlin körül, a Wehrmacht katonáinak jelentős része már dezertált vagy hadifogságban volt, a hadsereg számos egysége pedig felmorzsolódott, így Hitlert sokszor még a saját katonái sem tartották alkalmasnak arra, hogy világuralmi vágyálmait megvalósítsa, de már arra sem, hogy megvédje hazáját. Nem is tudta sokáig a 12-13 éves gyerekekkel jócskán megtűzdelt katonaságával feltartóztatni a szövetségeseket, esélyük sem volt, de erről már az 1943. február 2-i sztálingrádi fegyverletétel óta egyre inkább meggyőződhetett.

A BerlinRómaTokió tengely által elszenvedett katasztrofális vereség elkerülhetetlenségét a német társadalom ekkortól kezdte pedzegetni, és amikor az amerikaiak és a britek 1944. június 6-án Normandiánál partra szálltak, a döntő többség már meg is bizonyosodott róla. Még akkor is, ha az 1944 decemberében végrehajtott utolsó német offenzíva az Ardennekben az első napokban még adott némi reményt, ám az amerikaiak aztán gyorsan összeszedték magukat, és visszaverték a támadást, s ezzel az utolsó náci támadás is összeomlott. Ekkor már aligha lehetett elhitetni a német néppel a Hitler propagandagépezete által a háború végén a köztudatba dobott „csodafegyver” mindenhatóságát sem (pedig voltak ilyenek, csak már túl későn fejlesztették ki ezeket, a legismertebbek talán a V–1 és V–2 rakéták voltak, és még olyan is akadt, amelyeket a német ötletekből maguk a szövetségesek fejlesztettek tovább a háború után).

Ha léteztek volna szakavatott és objektív közvélemény-kutatások a Harmadik Birodalomban (nem voltak), akkor azt mutatták volna ki, hogy a Führer népszerűségi indexe folyamatosan csökken és 1945 áprilisára már konvergál a nullához, természetesen a végsőkig harcoló tudatlan kiskamaszok és a tisztikar egy elvakult törpeminoritásától eltekintve. Tisztában volt ezzel a birodalmi vezető is, ami a Hitler mellett a végsőkig kitartó Hans Baur főhadnagy naplójából is kiderül. Eszerint az egykor szebb napokat látott birodalmi vezető öngyilkossága előtt mondott búcsúzásakor világosan látta, hogy nincs már támogatottsága – nemhogy kétharmados, de semmilyen. Halála előtt közvetlenül ugyanis Hitler annyit mondott: „Eljött az idő. A tábornokaim elárultak engem, a katonáim nem harcolnak tovább, nem tudom tovább folytatni. Egy férfinak elég bátorságot kell gyűjtenie ahhoz, hogy szembenézzen a következményekkel – ezért most befejezem. Tudom, hogy holnap több millió ember fog átkozni. Én ma befejezem”.

Ez az autentikus feljegyzés teljesen lefedi az akkori politikai valóságot, nyilvánvalóan Hitler a bunkerben az utolsó pillanatig kapta bizalmasaitól az információkat a külvilágból, és már csak emiatt is biztos lehetett benne, hogy ha kimenne az utcára, a vérmesebb németek akár fel is koncolnák. Így tehát biztosak lehetünk abban, hogy Hitler olyan messze volt 1945 áprilisában a kétharmadtól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

Úgy tűnik azonban, hogy Márki-Zay Péter erről nem akar tudomást venni, egyszerűbbnek találta tegnap csak úgy vagdalkozni a nagy szavakkal, amelyek persze nem igazak. Az immáron majdhogynem szokásává vált történelemhamisítás azonban már csak hab volt a tortán, hiszen Márki-Zay nemcsak történelemből kapott ismételten elégtelen osztályzatot, hanem ő maga is megbukott a magyar politikatörténet színpadán.

A szerző történész

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Havran Zoltán)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!