A magyar miniszterelnök pillanat alatt megnyerte az amerikai konzervatív közönséget is. A beszéde pedig egy nagyszerűen felépített, komoly politikai teljesítmény volt, amellyel szinte mondatról mondatra szívta be magához a közönséget és végül vívott ki elismerést és valami elképesztő szeretetet az emberekből.
Orbán győzött! Ismét, immár sokadszorra. Ráadásul ezúttal nem is akárhol, Amerikában ott, ahol valljuk be, nagyon nehéz egy ilyen kis országnak felhívni magára a figyelmet. Kivéve természetesen azt az esetet, ha egy ilyen formátumú vezető áll az élén, mint Orbán Viktor. Az Orbán-varázslat a tengerentúlon is hatott. A magyar és immár a nemzetközi baloldal ismét hatalmas leckét kapott, a magyar miniszterelnök újfent megcsillantotta páratlan politikusi kvalitásait.
– A balliberális oldal szabályosan sokkot kapott. Vegyes a kép: van, aki elismerően szólt, vannak, akik viszont továbbra is a már jól ismert lózungokat hangoztatják. Egy biztos: Orbán Viktorra az egész világ figyel, olyan viszonyítási pont lett, akihez képes szinte minden országban meghatározzák magukat a jobb- és a baloldalon – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor ma a világ legsikeresebb konzervatív, jobboldali vezetője, ezért támadja ilyen erővel őt a globális baloldal és ezért hívták meg az amerikai republikánusok Texasba, hogy tartson egy nyitó előadást arról, szerinte hogyan lehetnek sikeresek a jobboldaliak a mai világban.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!