A balos színész kormánypárti politikusokat dicsért

Nem várt helyről érkezett visszaigazolás arról, hogy a kormánypártok bizony nem szidalmazzák politikai ellenfeleiket, a más oldalon állókat. Ez a meglepő hely pedig nem más, mint egy politikai aktivistaként viselkedő színész. Lengyel Tamás ugyanis a vadbaloldali szélsőséges kommentelők által, az Orbán Viktorral készült és a közösségi oldalán közzétett szelfije miatt trágárul megfenyegetett Muri Enikőnek írt nyílt levelében írásba adta, hogy

a miniszterelnöknek a legdurvább kifejezése, amit a más politikai platformon állókról mondott, a libernyák szó volt.

Igaz, a színművész nem dicséretnek szánta eredetileg levelét, de tény: így sikeredett. Mert nem a legkomolyabb dicséret-e az, ha egy elkötelezett ellenzéki figura valóságos bizonyítványt állít ki arról, hogy ebben az egymásra fenekedő, eldurvult politikai légkörben kizárólag szalonképes szavakkal illette az ellenfeleit a kormányfő? Azokat, akik viszont sokszor nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel, minősítésekkel támadják őt, erre buzdítva követőiket is.

Ráadásul Lengyel kolléga más vezető politikusokról is hasonlóan hízelgő véleménnyel volt. Úgy vélekedett, Kövér László házelnök lehazaárulózza, Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő pedig szellemi és erkölcsi fertőnek nevezi politikai ellenfeleit. Ergo: egyiküktől sem tudott olyan szövegeket idézni, amelyek ennél brutálisabb jellemzéseket tartalmaztak volna. A színész-aktivista természetesen mindezt a kirekesztés corpus delictijeként tálalta, de hát mondják már meg a méregbaloldalon, minek lehet nevezni azt, aki arra akarja rábírni az EU-t, hogy ne kapja meg szülőhazája a jogszerűen járó uniós forrásokat? Milyen szavakkal lehet illetni azokat, akik minden eszközt bevetnek, felszólalnak az Európai Parlamentben, hogy büntessék meg Magyarországot? Ismerjük természetesen az előrecsomagolt válaszokat arról, hogy szétlopják az uniós pénzeket, meg hogy szerintük dúl a korrupció. De nem gondolják, hogy ezeket a vádakat egyszer bizonyítani is kellene? Mert a puszta kijelentések, ködös rágalmak, hamis vádak tényként való feltüntetése a rákosista koncepciós perek világát idézi. Ez az ötvenes évekbeli hozzáállás lenne a jogállamiság? Még rosszabb is, mert a kommunista diktatúrában legalább bíbelődtek bizonyítékok hamisításával, most pedig már arra sincs szüksége a szellemi utódaiknak.

Fordítva viszont maximálisan működik a brutális sértegetés. Az emberek, főleg a fideszesek, nem baloldaliak lepatkányozása, sötétben trágyával etetett gombának, levágandó pulykának nevezése valahogy nem játssza be magát a balos orgánumok híradásaiba.

A kormánypárti politikusok börtönnel, halállal, lámpavassal való fenyegetése szinte mindennapossá vált. A színész bizonyára arról sem hallott, amit Karácsony Gergely főpolgármester mondott három éve, miszerint a békéhez az kell, hogy „a Fidesz, amit most ismerünk, megszűnjön. Beleértve azokat a szavazókat, akik most hisznek ezeknek a politikusoknak.”

Hát nem ijesztően ismerős a történelem sötét lapjairól az emberek megszüntetésének szándéka? Nem tartanak attól, hogy aki ilyeneket mond, azt nácinak minősíthetik?

A lakonikus válasz: nem. Ennek köszönhető, hogy hiénaként rontottak rá Lengyel elvtárs közösségi oldalán mindenkire, aki akár csak szolidan jelezte, hogy más a véleménye, mint a baloldalnak. Az a céljuk, hogy aki nemzeti gondolkodású, fogja be a száját. Hiába tette közzé az állítólag neki vagy elvbarátainak címzett durva kommenteket, hogy ellensúlyozza a Muri Enikő által nyilvánosságra hozott penetráns bosszúüzeneteket, ha valaki elolvassa mindkét szidalomözönt, az énekesnőt nagyságrendekkel ocsmányabb támadás érte. Mindig sokkal felháborítóbb, ha egy fiatal nőnek kell elszenvednie kemény verbális bántalmazásokat. Önleleplező, hogy Lengyel egyetlen szóval sem sajnálkozott az énekesnőt ért alpári inzultuson. A szavakkal véghez vitt lincselést elkövetőkkel szemben viszont nagyon megértő volt.