A Kontextus csatorna vendége volt Poór Péter. Az egyik legsikeresebb magyar táncdalénekes a Négyszemközt című műsorban mesélt Andor Évának a legendás táncdalfesztiválokról, a 60-as, 70-es évek különleges turnéiról vagy éppen a Kádár-rendszer reménytelenségéről. Elmondta azt is, hogy hiába próbálkoztak, nem tudták beszervezni a kommunista ügynökök. De szóba kerültek két barátja, Szécsi Pál és Máté Péter halálának körülményei is.
Azonban a beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor Poór Péter elmondta a véleményét Koncz Zsuzsa és Bródy János hazugságairól:
Utólag igyekeznek egy kicsit más színezetet adni az akkori tevékenységüknek. […] Utólag egy kicsit lehet szépíteni a dolgokat és lehet olyanokat mondani, ami a jobban hangzik. De a valóságban nem tettek semmit az akkori rendszer ellen. […] Nagy ellenállást nem fejtettek ki.
A tisztánlátás kedvéért érdemes felidézni, valójában milyen lázadó volt az egykori SZDSZ-es különítmény, a ma Magyar Péterhez dörgölődző Bródy János és a jobboldali magyarokat lenéző Koncz Zsuzsa.
További Poszt-trauma híreink
Bródyról Hobo írt néhány nem túl hízelgő mondatot a Túllélő trallala című kötetében, az egyik dalának szövegét felidézve:
„Mondd, miért hagytuk, hogy így legyen?
Van, aki hagyta, van, aki nem,
Túl messze ment a rock and roll srác,
Hiába mondták neki: Nana, vigyázz!
Ez 1980-ban jött ki és valóban túl messzire mentünk, 11 megyéből kitiltottak, ha a próféciát a Hobo Blues Bandre vonatkoztatjuk. De ez semmi a Kex vagy a Syrius szomorú végével összehasonlítva. A kezdő sor Bródy-idézet, a második sor a válaszom erre. […] Eleinte tiszteltem, kedveltem őt és azt vártam, hogy az Illés feloszlása után valami vadabba, forradalmiba kezd, de a Fonográf az ellenkezőjét bizonyította. […] Ráadásul 1971-ben Human Rights című Illés-albumot az amerikai kommunista fegyvercsempész agitátor Angela Davisnek ajánlották. Árulásnak tartottam és nagyon berágtam Bródyra. Mindez a 69-ben megjelent, számomra máig kultikus kislemez után történt. Miért hagytuk, hogy így legyen? – kérdezte nemzedékétől és aztán mégis hagyta.”
További Poszt-trauma híreink
Koncz Zsuzsáról, a liberálisok és a baloldal szimbólumáról, ikonjáról pedig már Mező Gábor újságíró, a Századvég kutatója már korábban lerántotta az igazságot takaró leplet:
„[…] Nagyon nevetséges ez a Koncz Zsuzsa Jelbeszéd-botrány. Ez az egyetlen, amihez tud ragaszkodni, hogy ebből nagyon nagy balhé volt. Azt hazudta, hogy utána évekig nem jelenhetett meg lemeze. Ha valaki beüti a Wikipédiára, látni fogja, hogy a következő években sorra jelentek meg a lemezei. Arra nem vette a fáradságot Koncz Zsuzsa, hogy úgy hazudjon, hogy az ne legyen egy perc alatt lenyomozható. […] Az őmellettük álló sajtó erről nem fog tudomást venni. […] Boldizsár Iván menyeként, a fia feleségeként a diktatúrának a kegyeltje volt. Azt is tudjuk, hogy benne volt az Országos Béketanácsban, ami már a 60-as években is nagyon égő lett volna egy normális embernek, de akkor, amikor ő benne volt a 70-es évek végén, 80-as évek elején, szánalmas. Egy ilyen ember, aki benne volt a diktatúra propagandaszervezetében, ő beszél arról, hogy ő milyen lázadó volt, ez olyan hazugság, ami önmagáért beszél. […]”
További Poszt-trauma híreink
Poór Péter nagyon udvarias volt a beszélgetés során, de még így is elgondolkodtatóak voltak a gondolatai a két egykori pályatárs által rendszeresen hangoztatott , átírt múltjukkal kapcsolatban.
Koncz és Bródy szégyellheti magát.
Borítókép: Koncz Zsuzsa és Bródy János 1981-ben (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.

Lecsapott a gonosz Orbán-gyűlölő, sokba fog ez Magyar Péternek kerülni
Ennek sírás lesz a vége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!