Napi sajtószemle
Mára megszűnt Magyarország alárendelt szerepe a Nemzetközi Valutaalappal szemben – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A külföldi pénzintézet tanácsait meghallgatja, de a döntés jogát m
Eredeti céljának megfelelően kívánja működtetni a Vidékfejlesztési Minisztérium az úgynevezett Leader-programot, és ennek megfelelően a helyi közösségek dönthetik el a jövőben, hogy milyen célokra kívánják felhasználni a vidék gazdasági fejlesztését célzó
Egyensúlyt teremt a költségvetés a gazdaság és a társadalom között – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament előtt lévő új adócsomagról annak általános vitájában. Az ellenzéki pártok egyike sem értett egyet az egykulcsos, 16 százal
Kisebbfajta szenzációt keltett világszerte, amikor a fiatal magyar formatervező autóbusz-látványterve megjelent a nemzetközi és hazai portálokon. A magyar buszgyártók azonban most a túlélésükért küzdenek, és a közeljövőben nem szándékoznak különleges f
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.